droghatás alatti autóvezetés

Öt év börtönt kapott egy férfi, aki bedrogozva halálos balesetet okozott

2020.11.02.

Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt, mint visszaesőt, öt év börtönbüntetésre és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélt első fokon a Győri Járásbíróság egy férfit, aki tavaly februárban balesetet okozott és két utasa meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Az elkövetéskor 28 éves férfi amfetamint és metamfetamint is fogyasztott, majd az M1-es autópályán közlekedett Hegyeshalom felé óránkénti 125-135 kilométeres sebességgel. A 110-es kilométer közelében utolért egy lassabban haladó kisteherautót, de figyelmetlensége miatt nem lassított, hanem balra kormányzással próbálta elkerülni az ütközést, de az autó jobb eleje nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének. A kisteherautó emiatt a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett autó többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, majd a bal oldalinak is, és a belső sávban állt meg.

A vádlott autójában utazó két utas a helyszínen meghalt, a kisteherautó vezetője és a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottat korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a vezetésétől.

Szabadulása után a férfi járművezetési utánképzési kötelezettségének nem tett eleget, és a baleset előtt három, utána pedig két alkalommal is eljártak vele szemben a rendőrök eltiltás hatálya alatti vezetés és engedély nélküli vezetés miatt.

A Győri Járásbíróság ítélete nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség pedig súlyosításért fellebbezett, valamint indítványozta a férfi letartóztatását.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....