Pikes Peak

Rekordot döntött a Pikes Peaken a Tesla

2016.06.29.

A Model S megdöntötte a szériagyártású elektromos autók rekordját.

A hétvégén lezajlott Pikes Peak International Hill Climb versenyen egy kissé módosított Tesla Model S is részt vett, és rekorddal zárt, mivel 11 perc 48.264 másodperc alatt ért fel a pályán a hegycsúcsra. Több mint egy perccel ment jobb időt, mint a korábbi elektromos autós rekord, amit egy Zero nevű jármű futott.

A közel 700 lóerős, összkerékhajtású Tesla Model S P90 D-n csak apróbb módosítások történtek a verseny előtt: kiszedték belőle a légzsákokat és pár beltéri elemet, és beépítettek egy bukócsövet is. A módosításokat egy akkumulátorgyártó cég, a Go Puck alapító tulajdonosa, Blake Fuller végezte el, aki mellesleg a kocsi sofőrje is volt a rekorddöntésnél. Összesen 360 kilogrammot sikerült lefaragni a luxuslimuzin tömegéből, ami nélkül nem sikerülhetett volna a rekorddöntés.

A Go Puck különleges megoldást választott a lítiumos akkumulátorok hűtésére jeget használtak, amit a kocsi padlólemezében helyeztek el. Mostani idejével a Model S az abszolút értékelés 65. helyét szerezte meg. Nem ez volt az első eset, hogy az amerikai autógyártó indult a versenyen: két éve egy Roadstert indítottak, kisebb sikerrel.

Az idei Pikes Peak versenyen egyébként az abszolút győzelmet az a Romain Dumas szerezte meg, aki egy héttel korábban még Le Mans-ban diadalmaskodott a Porsche 919 Hybrid volánjánál. Ezúttal egy épített autót, egy Honda turbómotorral hajtott Norma M20 RD Limitedet vezetett, amivel 8:51 perc alatt teljesítette a távot.

Ez az idő azonban még mindig elmarad Sébastien Loeb 2013-ban futott rekordjától. A kilencszeres francia rali világbajnok akkor 8:13 alatt teljesítette a pályát azzal a 850 lóerős Peugeot 208 T16-ossal, amelynek külső formájáért a magyar Bocsi Attila felelt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....