Lexus

Testközelben a Lexus LS500h – exkluzív bemutató Budaörsön

2017.06.15.

Európában második alkalommal, Budapesten volt testközelből látható a Toyota luxusmárkájának zászlóshajója, a 2018-as modellévre tervezett LS 500h. A legszembetűnőbb változás a háromdobozos kasztniforma eltűnése, azonban műszaki újdonságaival továbbra is a szegmens mértékadó modellje kíván maradni a környezetbarát prémiumautók szinonimájává vált limuzin. A műszaki részletekről, valamint a márka piaci helyzetéről minden kiderült a hazai bemutatón, a menet közbeni tapasztalatokra azonban még decemberig várni kell.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Detroit és Genf után hazánk fővárosa volt az első európai város, ahol szűk plénum előtt újfent leleplezték a Lexus SUV trendre fittyet hányó zászlóshajóját. A decemberben érkező, de már rendelhető japán üdvöske elődeihez hasonlóan ismét emeli a tétet egy olyan ligában, melynek csupán 1989 óta részese a márka. Ennek részletezése előtt szokás szerint egy globális és lokális piaci helyzetelemzést tartott László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója. Számok tekintetében a magyarországi eredmények a legkimagaslóbbak, hiszen idehaza a prémiumautók piacának növekedése 2016-ban 68 százalékos növekedést hozott a márkának, míg világszinten 5 százalék alatti, Európában pedig 17 százalékos növekedést regisztráltak 2015-höz képest.

Varga Zsombor, TMH PR Manager (b) és László Richárd, TMH országigazgató - képre kattintva galéria nyílik

Az országigazgató az új modell érkezésének kifejezetten kedvezőnek véli a magyarországi helyzetet, hiszen 2016-ban 23 százalékot nőtt a prémiumpiac és az idei év első negyedévében 117,5 százalékkal bővültek a Lexus eladások, a piaci részesedés pedig 2,3 százalékponttal gyarapodott, immár 5,2 százalékos. A legkeresettebb modell az NX (200 darab), melyet az RX követ (177 darabbal), ebből is látszik, hogy a SUV-ok a húzómodelljei a márkának, a total eladások hibrid aránya pedig 95 százalékos. A 2017-es tervek éppen ezért nem nevezhetők elrugaszkodottnak a szakember szerint, ugyanis 650 darab autó eladása mellett 4 tizeddel nagyobb piaci részesedést remélnek begyűjteni az év végéig, ebben pedig két új modell bevezetése és egy szegedi és egy debreceni kereskedés nyitása nyújt majd asszisztenciát hazai importőrnek.

A négy generáció egy-egy mérföldkő a márka és az autógyártás történetében

Túlzás lenne azt állítani, hogy az LS születésével a márka forradalmat hozott volna a luxus szedánok szegmensébe, az azonban abszolút helytálló, hogy folyamatos kihívásokat intéztek a vetélytársak felé az 1989 óta piacra dobott 4 generációval. A három évtizeddel ezelőtti modelleknél is érezhető volt, hogy egy lépéssel a többiek előtt jár a Lexus, később, a hibrid rendszerek bevezetése pedig csak megerősítette ezt. Az LS első generációjában jelent meg először az utasok számára is szabályozható hátsó klíma, az ezt követő szériában pedig (1994-ben) a hatlemezes CD lejátszó volt a nagy durranás. A harmadik generáció (LS 430 – 2000-ben) a legmegbízhatóbb luxus szedánjaként öregbítette a márka jó hírét, 2006-ban pedig megjelent az első V8-as motorral szerelt full-hibrid modell LS 600h jelzéssel a hátulján, melynek – hajtáslánc és egyéb tekintetben - azóta sincs vetélytársa a piacon.

Az új LS 500h-ban nem a nagy sűrűségű, 77 kg-os Li-ionos akkut használták, hanem a normál layout-ost, ezzel 27 kg-os súlytöbbletet spóroltak az energiatárolás fő egységén

Az új generációs LS formavilágánál az LC struktúrája volt a meghatározó, azzal a Lexus részéről rendhagyónak nevezhető változással, hogy az autó hátsó traktusa immár kupészerű és nem lépcsőshátú. A hosszúság és a szélesség 25 mm-t gyarapodott, a tengelytáv pedig 35 mm-rel bővült, így az autó külső paraméterei (H/Sz/M: 5235/1900/1450 mm, a tengelytáv: 3125 mm-es) továbbra is tekintélyparancsolóak, de az éles vonalakkal határolt gömbölyű idomok nagymértékben tompítják a bálnaszerűséget. Az LS 500 és 500h típusjelzés egyaránt V6-os, 3,5 literes erőforrásokat takar, előbbinél két turbóval lélegeztetve a motort, utóbbinál pedig atmoszférikus nyomáson érkezik a töltőlevegő. Igazi csemegének számít a Multi Stage hibrid rendszer, ahol a benzinmotor és a két villanymotor közé beépített osztómű egy 10 fokozatú automataváltó működését szimulálja, a mérnökök szerint a legjobb dinamikai reakciókat produkálja ez a kiosztás és a régi hibrid rendszerekhez képesti befőttesgumi effektusnak búcsút inthetünk. Sokkal élénkebb gázreakciót és lineáris gyorsulást ígérnek az új hajtáslánchoz. A csakis összkerékhajtással rendelhető benzines esetében a 4,5 másodperces, a hátsó- és/vagy összkerékhajtással is rendelhető hibridnél pedig 5,4 másodperces 100-as sprintidő  - a fentieket igazolva - önmagáért beszél.

Mivel az F-szegmensben inkább a kényelmi, biztonsági és vezetéstámogató rendszerek nyomnak sokat a latban, lássuk, mivel kecsegteti leendő tulajdonosait az 5. generációs csúcsmodell a fedélzeten. A gyár szerint az eddigi legfejlettebb dinamikus irányítási rendszere az LS 500-nak van, ami aktív kormányzásos gyalogos kikerülő rendszert jelent, melyben az új generációs rendszer kamerája, ha gyalogost észlel önállóan kikerüli azt, ha ezt nem tudná biztonságosan megtenni, akkor pedig először fékez, majd szükség esetén vészfékez. Újdonság még a 28 irányban állítható első ülés lávaköves masszást utánzó funkciója, a 24 colos head-up display, ami 3 méteres távolságban lebeg a vezető előtt, valamint a könnyebb beszállást segítő funkció, mely az intelligens kulccsal történő nyitást követően aktivizálja a légrugókat.

Finomabb állításokat kapott a felül 8, alul 16 szegmensű aktív LED-mátrix fényszóró, az aktív hangvezérléssel pedig a kabinba szűrődő motorzajokat is megzabolázza a 24 hangszórós Mark Levinson hangrendszer. A mennyezetbe integrált hangszórókkal tökéletes a 3D surround hangzás, az infotainment rendszer kijelzője 12,3 hüvelykes, vezérlése immár a kézírást is felismerő felületen keresztül történik. A teljesség igénye nélküli felsorolásban említést érdemelnek még a beltérben felhasznált anyagok és azok kidolgozási minősége. Ilyen például az ajtókárpiton megjelenő Kiriko üvegműves díszítések, a metszés nélküli origami bőrbetétek, és az az összhatás, melyek a 20 éve a gyártósoron dolgozó, ún. Takumi mesterek precizitását hordozzák minden ízükben. A Takumi mestereket (nyersfordításban kézművest jelent) az egész autóiparban nagy becsben tartják. Az ő feladatuk tapintás és szemmérték segítségével biztosítani, hogy a Tahara üzem szerelőszalagjairól legördülő autók a legszigorúbb minőségi szabványoknak is megfeleljenek. Ők azok, akik sztetoszkóppal vizsgálnak meg minden motort az első indítás előtt, az LS gyártósorán mindössze 10 fő dolgozik ilyen minősítéssel.

A hátsó ülések 22 irányban állíthatók

A személyre szabhatóság területén szintet lépett a Lexus, a 13 külső színárnyalat mellett 11-féle belső közül lehet választani, melynek dekor betétei további öt különböző féle lehet, továbbá az F Sport felszereltséggel a sportosság és a kényelem eddig soha nem tapasztalt kombóját ígérik a gyáriak. A decemberben érkező modellek listaárai hibrid hajtáslánc esetén 28,5 millió forintról indul, a 421 lóerős benzines esetében 26 millióról. A csúcsfelszereltség 38 (hibrid) és 35 (benzines) milliót kóstál az importőri előrejelzések szerint.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.10.17
Francia fesztiválokon hódított az önfeláldozó józan sofőr kampánya.   ..
2019.10.17
Ronaldo Cunha Dias Brazíliából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.10.17
Forgalomkorlátozásokra és közlekedési változásokra kell számítani a Hősök tere környékén a 12.....
2019.10.17
A magyar autóipar egyre több megbízást ad az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó győri....
2019.10.17
Szalagot tűztek és rózsaszínnel világították meg az épületet a dolgozók a Bridgestone tatabányai....
2019.10.17
Személyautóval ütközött az Újszegedről Békéscsabára közlekedő motorvonat csütörtök délelőtt a Békés....
2019.10.17
"Mennyit fogyaszt az autód?" Ha sokat mondunk megdöbbennek, ha keveset, nem hiszik el. Ez egy....
2019.10.17
A Volvo Cars és a Geely azt tervezi, hogy meglévő belső égésű erőforrás tevékenységeiket egy önálló....
2019.10.17
Sosem volt még ennyire vonzó a zöld jövő: a Toyota a 2019-es Tokiói Autószalonon mutatja be....
2019.10.17
A BMW 2-es Gran Coupé világpremierjével a BMW a prémium kompakt kategóriában is elérhetővé teszi a....