Tóbiás és Balambér kalandjai – Mindjárt itt a Csabai Kolbászfesztivál | Autoszektor
Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandjai – Mindjárt itt a Csabai Kolbászfesztivál

2018.10.14.

Szerencsére minden évben részt vesz Tóbiás és Balambér a Csabai Kolbászfesztiválon. Ez idén sincsen másképp, de idén a négy napos fesztivál alatt háromszor is találkozhattok a kis kedvenceitekkel. A fesztivál okt. 19 – okt. 22 között várja az érdeklődőket, éheseket, szomjasokat, bulizni vágyókat.

 

Idén sem szabad kihagyni (kép: csabaikolbaszfesztival.hu)

2018. október 19-22. között a Csabai Kolbászfesztiválra látogatókat az igazi hazai ízek mellett remek fellépők és programok várják Békéscsabán. Ez a rendezvény már évek óta a kolbász igazi ünnepének számít, hiszen ki ne hallott volna már a Csabai kolbászról? A Csabai Kolbászfesztivál a gasztronómia rendezvények egyik legjelentősebb rendezvényének számít, remek programlehetőséget nyújt a látogatóknak.

A hangulat idén sem lesz lapos (kép: csabaikolbaszfesztival.hu)

Az első fesztivált 1997-ben rendezték meg, akkor még egy belvárosi sportpályán. 1998 elején megalakult a Csabai Kolbászklub Egyesület, amely hivatalosan is célul tűzte ki, hogy népszerűsítse a fesztivált bel- és külföldön egyaránt. Az évek folyamán fokozatosan fejlődött, dinamikusan növekedett mind a kiállítók, versenyzők és a vendégek száma is. Emiatt a szervezők egy idő után már kiszerveztek 1000–2000 m²-es sátrakba több rendezvényt, szakmai kiállításokat és a vendéglátást, valamint a legnépszerűbb versenyt, a kolbászkészítést is.

Kóstold meg az ország legfinomabb kolbászait (csabaikolbaszfesztival.hu)

Versenyek

Ifjúsági kolbászkészítő verseny - ingyenes részvétel

Nemzetközi Kolbászkészítő Verseny 750 csapat részvételével

Töltött Káposzta-főzőverseny mangalica húsból

Legjobb koncertek

Balkan Fanatik

Csík Zenekar

Opitz Barbi

Freddie

Punnany Massif

Neoton Família Sztárjai

Magna Cum Laude

Budapest Bár

Kovács Kati nagykoncert

Kowalsky meg a Vega

PA-DÖ-DŐ

Horváth Tamás

(kép: facebook/Tóbiás és Balambér/)

Idén 3 egész napon, pénteken, vasárnap, és hétfőn is részt vehettek Tóbiás és Balambér Közlekedési élményprogramján, ahol lehetett gokartozni, ügyességi biciklipályán végigmenni, a közlekedési táblákat, a fontos kerékpár felszereléseket megtanulni, az újraélesztés szabályait elsajátítani, és egy nagy KRESZ-parkban a közlekedési szabályokat betartva biciklizni. A Sportcsarnokban mindhárom napon 10:00-tól 18:00-ig várunk minden kedves gyereket. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....