Budapest

Új forgalmi rend szerdától a turistabuszokra a budai Várban

2016.05.30.

– Szerdán lép életbe a budai Várban a felújítás ideje alatt érvényes, a turistabuszok közlekedését szabályozó forgalmi rend – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-t.

Közölték: június 1-jétől október 31-ig reggel 7 és 19 óra között egyszerre nyolc jármű lehet a budai Vár területén, és azok is szigorúan csak a fel- és a leszállás idejére állhatnak meg. A buszok előzetes regisztráció után, egyedi jelöléssel hajthatnak fel. Mint írták, a regisztráció a Várkert Bazár előtti területen, a Lánchíd utcában történik.

A buszok innen indulva kizárólag a Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Hunyadi János út útvonalon mehetnek fel a budai Várba. A Hunyadi János út és a Dísz tér csatlakozásánál, valamint a Dísz tér és a Palota út találkozásánál két-két megállóhelyen szállhatnak le az utasok.


A buszok kizárólag a Dózsa György téren kialakított területen parkolhatnak, és a helyszínen segítő közlekedésirányító szakemberek jelzését követően indulhatnak a Várba az utasokért. Az MTÜ felhívta a figyelmet arra, hogy a regisztrációnál kapott egyedi jelölésnek jól látható helyen kell szerepelnie.

Fontos – tették hozzá –, hogy a városnézés után az utasok együttesen, az idegenvezetőjük koordinálásával jelentkezzenek a Palota úton a felszállásra kijelölt pontokon, majd a buszoknak a Palota úton lehajtva el kell hagyniuk a budai Várat.


A változásokról szemléltető térkép és szöveges magyarázat angol és magyar nyelven is letölthető, kinyomtatható az itthon.hu weboldalról. Közleményében az ügynökség arra kérte a turisztikai szakma szereplőit, hogy a közlekedésirend-változást szervezett előkészületekkel segítsék, és ha van rá lehetőségük, akkor próbálják meg csoportjaikat gyalogosan felvinni a budai Vár területére.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....