NÚSZ Zrt.

Újra lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

2020.03.05.
Június 15-ig lehet pályázni a közlekedési szakma csúcselismerésének számító Közlekedési Innovációs Díjra. Az alapítók – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) – célkitűzése szerint a nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó díj küldetése a közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, megbecsültségének támogatása. 
 
A Közlekedési Innovációs Díj évenként egyszer adható, pénzjutalommal járó, magas presztízsű elismerés, melyet a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért fiatalok kaphatnak meg. A méltatott és elismert teljesítmény lehet a közlekedés területén létrehozott találmány, szabadalom, innovatív K+F projekt, technológiai fejlesztés, tudományos eredmény. 
„A díj a maga eszközeivel el szeretné érni, hogy a közlekedési innovációk mind szélesebb körben és növekvő arányban legyenek képesek hozzájárulni a társadalmi jóléthez, a gazdaság bővüléséhez, összességében pedig Magyarország versenyképességének növekedéséhez” – mondta Dr. Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, a KTE elnöke. 
Dr. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „a majdani nyertes egyéb előnyök mellett nettó 1 millió forintos pénzjutalomban részesül. A bírálatnál az innovatív jelleg, a megvalósítás mértéke, a hasznosság és a tudományos hatás szempontjai játszanak majd szerepet.” 
 
 
Pályázni lehet minden olyan Magyarországon hasznosított vagy hasznosítás előtt álló közlekedési innovációs eredménnyel, tervvel, kutatási anyaggal, projekttel, amelyek kiterjedhetnek a közlekedés összes vagy valamely alágazatával összefüggő járműtechnológiára, közlekedési infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztésre, forgalomszervezésre, ellenőrzési és díjszedési rendszerre, közlekedésgazdaságtanra, mobilitásmenedzsmentre, valamint az emberi tényezőkre (humánfaktor, ergonómia) is. 
A díjért indulni az állami, az akadémiai és a magánszférából, egyénileg és csoportosan egyaránt lehet. Az elismerés odaítéléséről egy nyolctagú, szakértőkből álló, független bizottság dönt. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. június 15. A további részleteket tartalmazó pályázati felhívás a nemzetiutdij.hu és a ktenet.hu honlapon olvasható. 
A Közlekedési Innovációs Díjat 2019-ben Dr. Tettamanti Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa nyerte el, aki környezettudatos, gyorsan telepíthető és olcsón üzemeltethető jelzőlámparendszerrel pályázott sikerrel az elismerésre. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....