autószalon

Vienna Autoshow 2019

2019.01.22.

A bécsi autószalon minden évben a szomszédok legnagyobb újautó-mustrája, amit az osztrák piac eladási számai tartanak fenn. Az importőrök a kisebb kategóriáktól a csúcsmodellekig, szinte a teljes modellpalettát bemutatják, a vásárló jelöltek csoportját pedig a 20-as éveikben járó, első autót kereső fiataloktól a SUV-okat próbáló nyugdíjasokig.

 

Elektromos hajtás a fő téma

Az autószalonon belül külön helyet kaptak az elektromos töltőállomásokat és otthoni „okos” megoldásokat kínáló cégek. Az elektromos kerékpárok, napelemes kerékpártárolók és otthoni töltési lehetőségek mellett az ÖAMTC egy elektromos jármű modellt is kiállított.

Nem szabad leírni még a dízeleket

A dízelbotrány ellenére szinte minden standon jelen voltak a dízelmotorok, és nem csak a nagyobb és haszonjárművekben. Az elektromobilitás gyengeségei, és az elektromos autók ára miatt az elterjedésüknek még sok gátja van, habár azt is hozzá kell tenni, hogy az olyan fizetőképes piacon, mint amilyen az osztrák, több elektromos és hibrid autót vártam.

Premierek

Az autószalon jó alkalom arra, hogy egy-egy modellnek a hivatalos osztrák bemutatóját is megtartsák. Például az új Peugeot 508-ast itt láthatták és próbálhatták ki először Ausztriában, de a Ford és a VW több modelljének a premierjét a szalonra időzítette.

 

 

Tanulmányok

A tanulmányautók mindig megmutatnak egy kis szeletet abból, hogy az autógyártók hogy képzelik el a jövő közlekedési eszközeit. A Volkswagen-csoport mutatta be a legtöbb és leglátványosabb tanulmányokat: a klasszikus Transporterek formavilágát átvevő VW ID BUZZ, a Skoda Vision RS, a Seat Cupra és a VW ID.

 

 

 

Versenyautók

A vevőcsalogatásnak egyik legjobb módszere, hogy olyan, az adott márkához köthető különlegességeket állítanak ki, melyek vonzzák az érdeklődőket. Legtöbbször ez versenyautót jelent, amit szinte minden gyártó fel tud mutatni. Túra és forma, rally vagy rally-cross autók ékesítették  a standokat.

 

 

Magyarok a kiállításon

A bécsi autószalonon sok magyar szót hallani, hiszen Bécs közelsége és az érdeklődés sok embert vonz hazánkból is. Felüdítő, hogy nem csak a nézelődők között voltak magyarok, hanem a kiállítás egyik legszebb autóján egy magyar zászló is feltűnt. Michelisz Norbert túra autója nyitotta a Hyundai standját, amit 3 részre osztottak: a versenypályán, ami középen elválasztotta a területet, a márkához tartozó versenyautót és a sportos modelleket helyezték el, a betonos területen a belső égésű motoros modellek voltak, a zöldterületet a hibrid és elektromos modellek foglalták el.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....