2016.05.03.

A balesetekhez és veszélyhelyzetekhez riasztott mentőegységek gyorsaságán emberéletek múlnak, a motorkerékpárosok esetében pedig mindez hatványozottan igaz. A BMW Motorrad éppen ezért elkészítette a bajor gyártó által immáron több évtizede tökéletesített intelligens segélyhívó rendszer („...

2016.05.03.

Az autós Magyar Borok Útja Rallye hagyományaira és két évtizedes szakmai tapasztalataira alapozva idén először kerül megrendezésre Motoros Borok Útja Rallye. A tervek szerint nagyságrendileg ötven motorból álló mezőny a nyár első hétvégéjén, június 3-5. között a Mátrai és Egri borvidéket...

2016.05.03.

A Gyorsasági Országos Bajnokság évadnyitó futamán a Hankook Racer Cup is felavatta a Hungaroring vadonatúj aszfaltját, nem is akárhogyan. A fiatal tehetségeket felkutató sorozat ezúttal három futamos hétvégét tartott, ahol az eddigi leglátványosabb versenyén van túl a Hankook Racer Cup mezőnye,...

2016.05.03.

Egyes márkaszervizek forgalma akár 15-20 százalékkal is emelkedett a tavalyi év során 2013-hoz hasonlítva, de 5-10 százalék közötti volt a javulás 2014-hez képest is - derült ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének kutatásából, amit az „Értünk hozzá!” kampányban résztvevő importőrök...

2016.05.03.

Megválasztották a legjobb autókat Németország legnagyobb példányszámú 4x4-magazinja, az AutoBILD Allrad olvasói, amely során az egyterűek és kisbuszok kategóriájában ismét a Volkswagen Haszonjárművek Multivan modellje kapta a legtöbb szavazatot.

2016.05.03.

Tüskék, acélidomok, baltával vágott szegletek, és tömény kreativitás. A custom style trónkövetelőitől, neked is tátva marad a szád, mert lefogadnom nem láttál még menetközben olvadó motort, vagy kanálból épített szörnyeteget, s mindez csak a kezdet! Az Open Road Fest visszaszámlálása hivatalosan...

2016.05.03.

Nyilvánosságra hozták a Giulia árát, az alap verzió 35500 eurótól, 11 millió forinttól érhető el.

2016.05.03.

Lezajlott a FIA Swift Cup Europe második hétvégéje is, ahol ismét három verseny várt a mezőnyre. A versenyt a Truck Race betétprogramjaként futották a Suzukisok, rövidített pályán, Így igen nehéz futam várt a pilótákra, hisz az alig 2 kilométeres pályán több mint 30 autó csapott össze,...

2016.05.03.

A Nissan világszerte 3,5 millió autót hív vissza légzsákok javítására, túlnyomó részét az Egyesült Államokban - közölte az amerikai NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration közlekedésbiztonsági hivatal hétfőn.

2016.05.03.

Demonstráció miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz Budapest belvárosában ma délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..