2018.10.31.

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött, csaknem 13 millió forint értékű gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.

2018.10.26.

A hajdúsámsoni körzeti megbízottak hely- és személyismerete segítette a nyomozókat a két férfi elfogásában - írja a police.hu

2018.10.23.

Egy szentesi családi ház előtt álló személyautót lopott el egy helybeli fiatal, akit két társa segített a jármű elrejtésében. A gyanúsítottak néhány órán belül már rendőrkézen voltak – írta a police.hu.

2018.10.22.

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy hónapon belül három autót loptak el Budapesten - írja a police.hu

2018.10.15.

Filmvígjátékba illő jelenetek játszódtak le Debrecenben. Minden azzal kezdődött, hogy az autómosó alkalmazottai kocsikázni akartak.

2018.10.11.

Két férfi autókat lopott Budapesten, melyek közül kettőt társuk zalaegerszegi telephelyére szállítottak. A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a kutatások során három lopott gépjárművet és autóalkatrészeket is találtak.

2018.10.02.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon indult eljárás jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 27 éves taksonyi férfi ellen – írta a police.hu.

2018.10.01.

A magyar rendőrök két nap alatt két nagy értékű személyautót foglaltak le Csongrád megyében - egy BMW- és egy Volkswagent.

2018.09.19.

A rendőrök a francia hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Makó belterületén.

2018.09.08.

A magyar rendőrök az angol hatóságok által körözött 7-es BMW-t foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....