2017.12.26.

Az idén december 27. és 29. között rendezik meg a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, az eseményre immár 19. alkalommal kerül sor, s minden korábbinál jelentősebb szerepet kap a viadalon a Hungaroring.

2017.11.19.

A Hyundai belga versenyzője idei negyedik győzelmét aratta, ezzel bebiztosította a második helyet a bajnokságban.

2017.11.02.

A Pro Racers duója, Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón szépen szeretné búcsúztatni Egerben az idei bajnoki szezont, és szívesen felidéznék a 2013-as itteni teljesítményüket.

2017.10.08.

A Citroën brit versenyzője remek formába lendült, és átvette a vezetést az aszfaltos pályákon, a nap negatív meglepetése az volt, hogy két Hyundai is balesetet szenvedett.

2017.08.21.

Az észt versenyző karrierje második WRC-s győzelmét ünnepelhette, csapattársa, Sébastien Ogier pedig visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

2017.08.13.

- Az autósoknál a papírformának megfelelően a katari, míg a motorosoknál a szlovák Stefan Svitko nyerte a 14. HunGarian Baja tereprali világkupa-futamot.

2017.07.16.

Az FIA Rally Világbajnokságba 17 év után idén visszatérő, rendkívüli motorsport hagyományokkal rendelkező Toyota egészen különleges meglepetéssel kedveskedett egy finnországi márkakereskedésbe betérő, 91 éves ügyfélnek: az idős úr eredetileg egy hibrid Yarist érkezett kipróbáni, de végül egy még...

2017.07.09.

A Skoda Fabiával versenyző Ranga Péter és Szőke Tamás kettőse nyerte vasárnap a 24. Veszprém-ralit.

2017.06.02.

Van egy Audi R8-asod? Ok! Akarod egyénivé varázsolni, ráadásul úgy, hogy idézze gyerekkorod raliideálját? Nem gond! A cseh HN cég vállalja az operációt, pontosabban a plasztikai műtétet.

 

 

2017.05.25.

A francia csapat Stephane Lefebvre helyére ülteti be az egyik C3 WRC-be a norvég sztárt a soron következő Szardínia-ralin.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....