2019.01.08.

A miniszterelnök konvoját felvezető szolgálati személyautónak ütközött egy autó kedd délelőtt az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

2018.12.31.

Összeütközött két személygépkocsi Gyula határában, a Fehér-Körös hídjánál hétfőn a reggeli órákban, a forgalmat Doboz felé terelik – közölte a rendőrség a honlapján.

2018.12.20.

Halálos közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Pogányszentpéter térségében – írta police.hu.

2018.12.12.

A 31 éves férfi egy ismerőse autóját tulajdonította el, majd balesetet okozott vele. A hajdúnánási nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát – írta a police.hu.

2018.12.05.

Összeütközött, majd kigyulladt két személyautó a Biatorbágyot Sóskúttal összekötő úton még kedd este, hárman súlyosan megsérültek. A képek tanúsága szerint az egyik autó teljesen kiégett.

2018.11.30.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt pénteken a 71-es főút 94-es kilométerénél – írta a police.hu.

2018.11.23.

Halálos baleset történt az M2-es autóúton péntek délután, egy személyautó és egy kamion ütközött Göd közelében, az autó vezetője, egy férfi a helyszínen meghalt – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

2018.11.08.

Meghalt egy ember, miután ráborult az autója csütörtökön kora reggel Kunszentmiklóson - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)

2018.11.01.

Csütörtök hajnalban egy autó lesodródott az úttestről Jubileum parknál, majd a távhővezeték alá szorult. 

2018.10.23.

Elsődleges információk szerint több ember megsérült abban a balesetben, amelyben két személyautó frontálisan csapódott egymásnak – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..