2021.02.27.

Felborult egy gépkocsi utánfutója az M85-ös autóúton, Kapuvár és Jobaháza között, a Sopron felé vezető irányban. A csornai hivatásos tűzoltók kerekeire állították az utánfutót, majd a járművel együtt a leállósávba állították. A beavatkozás idejére egy sávon haladt a forgalom az érintett...

2021.02.27.

Lesodródott az úttestről, majd a vasúti sínekre hajtott egy gépkocsi Miskolc diósgyőri városrészén, a Vasgyári úton. A baleset következtében kiszakadt a jármű bal első kereke. A diósgyőri hivatásos tűzoltók vontatják le a bajba került autót a sínekről - írta a Katasztrófavédelem pontban éjfélkor...

2021.02.23.

Söréd térségében öt gépjármű ütközött össze, a járművezetők a baleset helyszínét Söréd, illetve Bodajk irányába kerülhetik el.

2021.02.23.

Súlyos baleset történt Hódmezővásárhely és Mártély között, egy motorkerékpár és egy mezgőzdasági járű ütközött.

2021.02.23.

Autóbusznak ütközött egy személygépkocsi Törökbálinton, a Munkácsy Mihály utca és a Géza fejedelem utca találkozásánál hétfő este. 

2021.02.23.

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki Szegeden részegen, bedrogozva halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője nemrégiben az MTI-t.

2021.02.23.

Megcsúszott az úttesten, majd fának ütközött és felborult egy kamion a 2-es főút 70-es kilométerszelvényénél, Drégelypalánk és Nagyoroszi között. 

2021.02.17.

Autószerelőnek, majd matróznak készült, de igazi szerelme és hívatása a tűzoltás lett.

2021.02.17.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2021. február 17-én, délelőtt 10 óra 45 perc magasságában a 6507-es számú úton, Somogyszil külterületén ütközött össze – eddig tisztázatlan körülmények között – egy teherautó és egy személygépjármű. 

2021.02.17.

Egy rakomány nélküli kamion és egy személyautó ütközött össze az Igalt és Somogyszilt összekötő út 17-es kilométerszelvényénél. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....