- Felborult egy kamion a Varsót a német határral összekötő A2-es autópályán Lengyelországban, és több tonna folyékony csokoládé borította be az úttest mind a hat sávját szerda reggel.
Teljes útlezárásra kell számítani a közlekedőknek a sajtoskáli leágazó térségében - a forgalmat mindkét irányból Nemesládony felé terelik..
Az egyik Kiskundorozsma és Szeged között, a másik Kál-Kápolna állomáson történt. A részletek:
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M3-as autópályát Gyöngyöshalász közelében - közölte a rendőrség a honlapján péntek délelőtt.
Három egymás utáni nap, három motoros halál az ország különböző pontján, ez az első nyarat idéző hétvége tragikus mérlege. Megkezdődött a szezon, de nem a 27 éves Raczkó Zoltán számára, aki tavaly nyáron szenvedett súlyos balesetet és talán soha sem ülhet többé motorra.
Több nézőt elsodort egy roncsderbin az egyik versenyautó kedden a Csongrád megyei Ásotthalmon, a balesetnek két súlyos és hat könnyű sérültje van a Délmagyar értesülései szerint.
A kannabiszfogyasztás járművezetésre gyakorolt életveszélyes hatásairól készített vadonatúj kampányt a francia Sécurité Routiére Tous Responsables szervezet.
Ketten vesztették életüket, amikor összeütközött egy személyautó és egy vonat - jelentette a VÉSZ 12 órakor.
Súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. április 28-án délelőtt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 119. kilométerszelvénynél.
Egy mikrobusz és egy személygépkocsi ütközött a 4-es számú főúton - érjük, vezessenek óvatosan és figyelmesen!
