Egy motorkerékpárt vezető férfi megsérült, járműve pedig a Dunába esett, amikor személygépkocsival ütközött kedden kora délután a főváros I. kerületében, a Bem rakparton - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Kezdeményezik a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.
- Öten megsérültek Kiskunmajsa közelében szerdán, amikor egy autó, amelyet kilométereken át rendőrök követtek, nagy sebességgel lesodródott az útról és fának ütközött.
A sofőr egy császári üzlet falának ütközött, majd a felelősség elől távozott. A kisbéri rendőrök fél óra alatt elfogták az ittas sofőrt, akit gyanúsítottként kihallgattak.
Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - írja a Katasztrófavédelem.
Négy személyautó karambolozott a Petőfi hídon, a budai hídfő közelében, a Budáról Pestre vezető oldalon - közölte a kataszrofavedelem.hu hétfő délután.
Megcsúszott Hondájával hétfő hajnalban Szekszárdon egy sofőr a havas, ónos esős úton, nyolc autóban is kárt okozott, majd elmenekült a helyszínről.
- Halálos baleset történt hétfőn hajnalban Budapesten, a XIV. kerületben - adta hírül a police.hu
Öt utas életét vesztette és mintegy negyvenen megsérültek - ismertette a helyi tűzoltóság az Instagramon pénteken.
Az M5-ös autósztrádán Röszke Autópálya-határátkelőhely közelében, a kilépő irányba fél pályán halad a forgalom.