2020.12.30.

A világ talán legismertebb autós folyóirata, a brit Top Gear letesztelte, és maximális pontszámmal értékelte a Toyota GR Yarist. A lap közel három évtizedes fennállása óta ez mindössze a hatodik olyan autó, amely 10 ponttal zárta a megmérettetést – és az első, amelyet hétköznapi érdeklődők is...

2020.12.25.

Folytatódik a Peugeot új generációs kisautójának szakmai sikerszériája: ezúttal a világ egyik legnagyobb autópiacán bizonyult az év legkiválóbb nemzetközi újdonságának. A nagypresztízsű Japán Év Autója aranyérem mellett Európában is bővítette elismeréseinek gyűjteményét a modell...

2020.01.17.

A brit What Car? autós folyóirat kihirdette 2020-as év autója szavazásának győzteseit. A megbízhatósági versenyben a Lexus és a Toyota egyaránt dobogóra került, a legkiválóbb hibrideket a Toyota gyártja.

2018.11.18.

Több ezer embert képesek rövid idő alatt A-ból B-be eljuttatni, ráadásul dugók sem okoznak és a környezetet sem szennyezik. A sipályáhon megszokott dolog siklókkal közlekedni, az Automobilwoche beszámolója szerint pedig München városának vezetése most...

2018.01.23.

A Fortune magazin exkluzív minősítésén kiderült: ha szakmai teljesítményről van szó, az autóiparon belül leginkább a Toyotára néznek fel a szakemberek.

2016.07.06.

Kiemelt támogatási intenzitások, magas keretösszegek, infrastruktúra, technológia és gazdaságfejlesztés. Mindez együttessen, jellemzi a 2014-2020-as pályázati ciklust, mely immár 2 éve dübörög. Számos lehetőséget kínálnak a pályázatok, így érdemes még most kihasználni a lehetőséget. A Kormány...

2015.12.23.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary a munkáltatói oldal hatékony és aktív szakmai szervezeteként a kritikus hazai gépjárművezető-hiány megoldása érdekében az állami finanszírozású hivatásos gépkocsivezető-képzési program sikeres elindításában eddig is meghatározó...

2015.09.15.

A folytatásból kiderül miért nehéz bejutni a MOME-ra, valamint szó lesz arról is, hogy miért jó szabadúszó formatervezőnek lenni és miért van könnyebb dolga egy adott márka formatervezőjének. Végül pedig a megvalósult és füstbe ment tervek hátterét és konkrét formaterveket is kielemzünk.

2015.02.02.

Siker-nap. Magyarországon még nem volt hasonló típusú rendezvény, amelyen a konferencia és a fesztivál elemeit keverve hiteles emberek osztják meg értékteremtõ gondolataikat. A szervezõk azonban úgy érezték, itthon is van igény egy olyan motivációs napra, amelynek keretében sikeres emberek...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....