KRESZ

6 teljesen új közlekedési táblát raknak az utakra júliustól

2025.06.24.

Nézzük, mit jelentenek.

Több, mint húsz év elteltével most frissítik az útjelző táblák rendszerét, hogy azok megfeleljenek a mikromobilitással, a felhasználók biztonságával és az elektromos járművek egyre szélesebb körű jelenlétével kapcsolatos új igényeknek. A reform az európai normákhoz való igazodás eredménye is, amely még a külföldi járművezetők számára is érthetőbbé teszi a jelzéseket. A 2025 júliusától hatályba lépő útjelző táblák célja a vizuális tisztaság javítása, az út biztonságosabbá tétele és a közvetlenebb kommunikáció minden használóval, a gyalogosoktól az autósokig, a kerékpárosoktól a rolleresig.

Az újítás jelenleg Spanyolországot érinti, de – aktualitását és hasznosságát tekintve – a későbbiekben ezt átvehetik más országok is.

Lássuk sorban, mit jelentenek az új táblák.

A gőzmozdony képét egy elektromos vonattal helyettesítették, ez jobban tükrözi a jelenlegi vasúti infrastruktúrát.

A „felhőbe” borított autó ábrázolásával a köd vagy füst miatti hirtelen lassulásra hívják fel a járművezetők figyelmét.

Az egymást keresztező két nyíllal kiemelik az ütközési kockázati zónákat, az összetett forgalmú kereszteződéseket, a gyorsító- vagy lehajtósávokat.

A konnektoros kétkerekű a piros körben a változás egyik legreprezentatívabb jele: tiltja az elektromos kerékpárok, rollerek, gördeszkák behajtását. Ezen eszközök elterjedése már valóban egyértelműbb szabályozást tett szükségessé.

A vaddisznó a piros hromszögben felhívja a figyelmet a patás állatok esetleges jelenlétére az út mentén. Ez az új jelzés elengedhetetlen az erdős területeken bekövetkező balesetek megelőzéséhez.

A két lassan járó alak ábrázolása a lakosság kiszolgáltatott szegmensének védelmére készült. Felkéri a járművezetőket, hogy csökkentsék a sebességet az idősotthonok és az egészségügyi létesítmények közelében.

A régi útjelző táblákat egy éven belül eltávolítják.

Az új táblák értelmezéséről tesztkérdést még nem építenek be a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgába, ezt csak a rendelet hatálybalépésétől számított legalább három hónap elteltével teszik.

Forrás: trasporti-italia.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....