CNG

Földgázzal hajtott teherautók állnak forgalomba Budapesten

2013.10.24.

Újabb fontos lépéssel folytatódik a fővárosban a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetése Budapesten. A projekt 2014 év végi befejezéséig összesen 403 000 szelektív kuka kerül a lakossághoz, melynek több mint 30 százalékát március óta már kiszállította a FKF Zrt. A környezettudatos fejlesztés kapcsán a fővárosban három darab, sűrített földgázzal (CNG) hajtott jármű áll forgalomba.

A Fővárosi Önkormányzat uniós támogatással 2013. március végén kezdte meg Budapest teljes területén a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetését. Az FKF Zrt. havonta tízezernél több gyűjtőpontot telepít és jelenleg további 130 ezer pont létrehozása van hátra. A téli időjárás okozta esetleges kiszállítási nehézségeket is figyelembe véve a vállalat tudja tartani az eredeti ütemtervet, ennek eredményeképpen 2014 végére a főváros teljes területén hozzáférhető lesz a szelektív hulladékgyűjtési szolgáltatás. „A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer egy alapvetően környezetvédelmi célokat szolgáló beruházás, melynek megvalósítása során minden elemében igyekeztünk figyelembe venni a környezetvédelmi szempontokat, így történt ez a szükséges járműbeszerzések esetében is” - emelte ki Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

Környezetbarát járművek

A hulladékgyűjtési rendszer bevezetésével együtt az FKF Zrt. három darab új, sűrített földgázzal (CNG) hajtott, hulladékgyűjtő edényeket szállító járművet helyez forgalomba. A zárt ponyvás, emelő hátfalas IVECO Eurocargo MLC 110 EL20 típusú járművek a jelenleg érvényben lévő legszigorúbb, Euro 5-ös és EEV környezetvédelmi normáknak megfelelő motorokkal érkeznek Budapestre. A hathengeres, folyadékhűtéses földgázüzemű erőforrások 200 lóerős (147 kW) teljesítmény leadására képesek, zajkibocsátásuk pedig 5 decibellel alacsonyabb a hagyományos üzemű változatokhoz képest, ami lényegesen kisebb zajterhelést jelent. A CNG hajtású járművek károsanyag-kibocsátása sokkal alacsonyabb a hagyományos üzemű teherautókénál, ennek köszönhetően hozzájárulnak Budapest légszennyezésének csökkentéséhez. A sűrített földgázzal hajtott járművek további előnye a dízel járművekkel szemben az alacsony üzemeltetési költség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....
2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....