Vonatbalest

Kisiklott egy Vácról induló vonat több kocsija, két utas megsérült - fotókkal frissítve

2025.09.12.

Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarmatra közlekedő, 5 kocsiból álló S750-es BZ motorvonat két első kocsija Verőcén, Magyarkút megállónál pénteken reggel, nem sokkal 8 óra után - ismertette a MÁV szóvivője a baleset helyszínén megtartott sajtótájékoztatón.

A tájékoztató idején a helyszínelés még zajlott, és még nem kezdődött meg a műszaki mentés. Az egyik kisiklott kocsi félig a pálya melletti árokba dőlt, az utána következő pedig leugrott a sínről. Azt a három kocsit, ami a pályán maradt, már leválasztották a kisiklott vagonokról.

Váczi Viktor közölte, hogy a baleset oka egyelőre tisztázatlan. A mozdonyvezető semmilyen előjelét nem észlelte a történteknek. Azt mondta, hogy a motorkocsi egyszer csak leugrott a sínről - idézte fel.

Váczi Viktor, a MÁV szóvivője sajtótájékoztatót tart Verőcén. 

Tájékoztatása szerint a helyszínelést követően a hátsó kocsit hidraulikus emelővel helyezik vissza a sínekre, illetve péntek éjszakára várnak a helyszínre egy 150 tonna teherbírású vasúti darut, ami visszaemeli az árokba futott motorkocsit a pályára.

A szóvivő elmondta, a szakaszon 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A balesetkor a vonat - amelyen 20 ember utazott - már a megálló előtt megkezdte a fékezést, és a baleset időpontjában óránkénti 38 kilométeres sebességgel haladt.

Közlése szerint az útvonalon pótlóbuszokat indítanak. Diósjenő és Balassagyarmat felől a vonatok Szokolyáig közlekednek, és Vácról Berkenyére indulnak pótlóbuszok. Délutántól Vácról külön kisbuszok indulnak Magyarkút állomásra.

A drónnal készült felvételen a vonat kisiklott kocsijai Verőcén. 

Az utasoknak arra kell felkészülni, hogy szombaton, de lehet, hogy a következő napokban is csak a pótlóbuszokkal tudják elérni az úti céljukat - tette hozzá Váczi Viktor.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az előírások szerint évente kétszer mérőszerelvény halad át a mellékvonalon, továbbá folyamatos a gyalogos pályabejárás is. Azok a 40 éves kocsik, amelyek kisiklottak, az elmúlt években estek át felújításon.

A mellékvonalon egyébként munkanapokon óránként közlekednek a vonatok, egyéb napokon pedig kétóránként - mondta Váczi Viktor.

A Balassagyarmatra tartó vonat kisiklott kocsijai. Fotók: MTI/Máthé Zoltán

A Mávinform korábban azt közölte, hogy a pótlóbuszok - a közút kialakítása miatt - nem érintik Fenyveshegyet, Magyarkút-Verőcét, Magyarkutat és Szokolyát. Szokolya és Kismaros, illetve Vác között a 350-es, 351-es, 352-es Volán-járatokkal lehet utazni, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket is.

A Vác-Balassagyarmat vonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.

Korábban írtuk:

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

A baleset oka egyelőre tisztázatlan. Azt írták, hogy a helyszínelés és műszaki mentés miatt módosul az S750-es vonatok közlekedése, a Vác-Balassagyarmat vonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk. Az érintett vonatok csak Szokolya és Diósjenő, valamint Balassagyarmat között járnak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy pótlóbuszok közlekednek Vác és Berkenye között Kisvác érintésével, a pótlóbuszok - a közút kialakítása miatt - nem érintik Fenyveshegyet, Magyarkút-Verőcét, Magyarkutat és Szokolyát. Szokolya és Kismaros, illetve Vác között a 350-es, 351-es, 352-es Volán-járatokkal lehet utazni, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket is - írták.

Fotók: Mihádák Zoltán - MTI

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Az AUDI E5 Sportback ma elnyerte a 2026. évi „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről az iparági....
2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....