bűncselekmény

Lopott rendszámmal, fizetés nélkül tankolt

2018.12.16.

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához - írja a police.hu.

A Győri Rendőrkapitányság a 08010/4328/2018. bűnügyi számon, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 27-én éjszaka ismeretlen elkövető Győrben, a Kovács Margit utcában egy parkoló személygépkocsiról leszerelt és ellopott egy rendszámtáblát. A lopott hatósági jelzést ezt követően egy szürke színű Skoda típusú gépkocsin elhelyezve, egy győri üzemanyagtöltő állomáson tankolt 2 óra 35 perc körül, majd fizetés nélkül elhajtott.

 A fizetés nélkül tankoló férfiről a biztonsági kamera felvételt készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....