orosz gépjárműgyártás

Majdnemautó Oroszországból hárommillióért

2021.11.03.

Zárt karosszériás elektromos triciklit mutattak a napokban a moszkvai Nemzetközi E-kereskedelmi Fórumon. A jármű akár 90 kg rakományt is képes szállítani, ára pedig kb. 600 ezer rubel, azaz kevesebb, mint 3 millió forint lesz – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. 

Kisebb terhek - küldemények, csomagok - szállítására szolgáló elektromos triciklit mutatott be a nyizsnyij novgorodi Forward vállalat, amely főként a GAZ járművek speciális átalakításával foglalkozik. A háromkerekű autót a GAZ csoport standján mutatták be az október elején kezdődött moszkvai Nemzetközi E-kereskedelmi  Fórumon, a Skolkovo Technoparkban.

A nyilvánosság számára kiállított  példány az Orosz Posta jelvényét és színeit viselte, de a gyártó cég képviselője elmondta: ezzel csupán a jármű gyakorlati hasznosítását szerették volna érzékeltetni, konkrét szerződésük még nincs a postával. A triciklit az adottságai mindenesetre determinálják arra, hogy a futár- és csomagküldő szolgálatok kedvence legyen.

Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet tömeggyártásba az új termék. A hátsókerék-meghajtású autó ára körülbelül 600 ezer rubel (valamivel kevesebb, mint 3 millió forint) lesz. A "zöld" tricikli teherbírása 90 kilogramm.

A háromkerekű jármű elektromos motorral van felszerelve, és egyetlen feltöltéssel akár 40 km-t is megtehet. További akkumulátorok telepítésével ez a távolság 80 km-re növelhető. Maximális sebessége 30 km/h. Az akkumulátorok 8-10 óra alatt tölthetők fel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....
2026.04.07
Az elektromos Ford Puma az egyik legjobb dolog, ami egy villanyautóval történhet: kompakt, szexi,....
2026.04.07
Ez az elismerés a Mazda harmadik győzelme a World Car Design of the Year kategóriában, a Mazda MX-....
2026.04.07
Két baleset is történt az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán, ezért több kilométeres....
2026.04.07
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden....
2026.04.07
Majdnem kétszer olyan hosszú, mint egy eredeti fortwo és két tonna. Mégis Smart jelvényt visel ez a....
2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....