4-es metró

Négy napon át húzzák a 4-es metróban

2018.09.17.

Az M4 metró négy állomásán zenél a Budapesti Vonósok Kamarazenekar szeptember 17. és 20. között a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) és a Klasszik Rádióval együttműködésben.

A Vonósok a metróban elnevezésű program akusztikus minikoncertjei jól illeszkednek az idén ötven éves BKV kultúraközvetítő szerepéhez – emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében a közlekedési vállalat.

Mint hangsúlyozták, a Budapesti Vonósok Kamarazenekart 1977-es megalakulása óta az ország legjobb zenei együttesei között tartják nyilván: kezdetek óta meglévő állami minősítése, nemzetközi kamaraverseny díja mellett a szakma legrangosabb díját, a Bartók-Pásztory díjat birtokolja. A kamarazenekar Kossuth-díjas művészeti vezetője Botvay Károly csellóművész, koncertmestere a Liszt-díjas Pilz János.

Az M4 utasai jegy vagy bérlet birtokában négy napon keresztül, a 17 és 18 óra közötti időszakban, mintegy 25 percben, naponta más-más megálló galériáján lehetnek részesei a zenei élménynek: szeptember 17-én a Kálvin téren, másnap a Móricz Zsigmond körtéren, a harmadik napon a Rákóczi téren, végül pedig a Szt. Gellért téren.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....