rali

Városi szuperspeciál szakasz is lesz a Székesfehérvár-Veszprém-ralin

2022.07.20.

Idén is közösen rendez ralifutamot Székesfehérvár és Veszprém péntektől vasárnapig, amely az országos bajnokság ötödik viadala lesz - írja az MTI.

A rendezvényt beharangozó veszprémi sajtótájékoztatón Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke örömét fejezte ki, hogy Székesfehérváron és Veszprémben is nagy érdeklődés kíséri az autóversenyeket, amelyek az egész családnak kitűnő szórakozást jelentenek.

Mindkét városnak komoly múltja van a raliban, a lőtéri murvás pálya pedig a versenyzőknek is vonzó - tette hozzá.

Lakatos Róbert főszervező magas színvonalú, komoly kihívásokat jelentő versenyre számít. A murvás talaj és a 33-35 fokos levegő embert és gépet próbáló futamot vetít előre - jelezte, arra kérve a közönséget, hogy a rosszullétek elkerülése érdekében készüljenek elegendő folyadékkal, napernyővel, sapkával.

Elmondta: a Székesfehérvár-Veszprém-rali 154 kilométeres gyorsasági össztávjával a bajnokság leghosszabbja lesz.

Szombaton két gyorsasági szakaszon versenyeznek az indulók. Előbb Hajmáskér és Öskü közt a nagylőtér zárt területén, amelyet a közönség egy Veszprém-Gyulafirátót felől kijelölt pontról követhet, majd Várpalotánál szintén lőtéri területen, amely Inota felől lesz megtekinthető.

Ezután délután öt óra körül érnek Székesfehérvárra, ahol egy mintegy kétórás látványos városi szuperspeciál szakaszt teljesítenek. A programokat driftautók bemutatója is színesíti majd.

Vasárnap három gyorsasági szakaszt rendeznek, Hegyesden, Kislődön majd Veszprém-Jutaspuszta és Márkó közt a kislőtéren. Utóbbira jelentős nézői létszámot várnak idén is - mondta Lakatos Róbert.

A célceremónia vasárnap délután a Veszprém Arénánál lesz, ahol egész hétvégén üzemel a versenyközpont és a szervizpark.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a "királyok és a királynék" városának összefogását méltatta, amellyel még színvonalasabbá tehették a raliverseny programjait.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere hatékonyabbnak nevezte a közös rendezést, és felhívta a figyelmet a szombati szuperspeciál futamra, amely az egész ralibajnokság egyik leglátványosabb eseménye lesz.

Ovádi Péter, Veszprém térségének kormánypárti országgyűlési képviselője is mindkét megyeszékhely sportos múltját hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Emellett arra is rámutatott: Veszprémben - amely 2023-ban a Balaton környékével Európa kulturális fővárosa lesz -, hisznek a regionális összefogásokban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....