MOL Bubi

Új csepeli kerékpárokkal tér vissza a MOL Bubi tavasztól

2020.12.24.

Aláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről a szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői - írja az MTI.

A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: szeptemberben írtak ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére, és a tenderen novemberben a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek.

Mivel az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázóktól, a törvényeknek megfelelően szerdán Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az öt évre szóló szerződést - tudatták.

A közleményben idézték Fendrik Lászlót, aki azt mondta: hat év után elérkezett az ideje, hogy alapjaiban újuljon meg a Mol Bubi. Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és szokások, valamint a technológiai lehetőségek, hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését.

A BKK tájékoztatása szerint az öt évre szóló szerződés tartalmazza 1200, egyenként 21,4 kilogrammos, fújt gumikkal felszerelt kerékpár beszerzését, 158 gyűjtőállomás üzemeltetését, illetve az új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését, új központi szoftveres háttérrendszer kiépítését, valamint egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.

Várhatóan jövő tavasszal már modernebb, fenntartható Mol Bubi-rendszert használhatnak a fővárosban közlekedők - írta közleményében a BKK.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....
2026.04.05
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines....