Volt zenekera, dolgozott újságíróként, szereti az autókat, szóval nemcsak azért sikeres szakmájában, mert jól beszél idegen nyelvet, hanem vérbeli és elismert pr-es.

-Hogy kerültél az Opelhez?

-Akkoriban nyíltak az ablakok a világ felé, így több lehetőség között választhattam a Közgazdaságtudományi Egyetem után. A nemzetközi szak elvégzése után két konvencionális munkahely is adódott, ám a honvédség után már elegem volt a szolgálatból, így a diplomácia nem jött szóba, de a banki miliő is elriasztott. Aztán megláttam a közgáz folyosóján egy rádiós álláshirdetést, ami már érdekelt. Főállásban dolgoztam a Magyar Rádiónak, a TV Híradónak, de alkalmazott a Danubius Rádió, a BBC, a Times napilap, miközben több szabadúszó újságírónak, például a japán Asahi Simbum tudósítójának lapszemléztem magyarról angolra.

-Külföldi lehetőség?

-Az 1987-88-as évben jutott egy ösztöndíj Párizsban, ahol sok szakmabelivel ismerkedtem meg, többek között ott találkoztam Chris Mattingley barátommal, aki később a General Motors zürichi központjába ment dolgozni. 1990 nyarán megkérdezte, hogy nem akarok-e munkahelyet váltani. Először nemet mondtam, mert akkor még a változások korát éltük, ami egy újságírónak különösen izgalmas korszak volt, de aztán lekerült a címlapokról Magyarország és elült a pezsgő politikai élet.

- Aztán meggondoltad magad…

- Igen, mert izgatott az újabb feladat, aminek tényleg globális hírértéke volt, mert szeptemberben hivatalosan is bejelentették, hogy első nyugati beruházóként az Opel autógyárat épít egy kelet-európai országban, egészen pontosan Szentgotthárdon.

- Hogy kerültél hivatalosan GM állományba?

- Ebben Chrisnek volt komoly szerepe, aki mint a GM pr-ese, alkalmasnak talált, ajánlásának köszönhetően pedig már éreztem, hogy sínen vagyok.

- Mi volt a következő lépés?

-Az első szűrő az osztrák pr-es volt, utána jött a GM európai központja. Az első bécsi beszélgetéshez még laza öltözékben jelentkeztem, a következő lépcsőhöz Zürichben már öltönyt kellett vennem, de így is igazi dumálós interjú volt, ahol az is felmerült, hogy értek-e az autókhoz, meg hogy egyáltalán szeretem-e őket? Igazi kelet-európai őszinteséggel magyaráztam el, hogy a magyarországi Merkúr választék nem igen szolgált rajongásom tárgyául, amire elnevette magát a kérdező.

- Bérkérdés?

- Miután elmondtam, hogy hány helyre és hányféle pénznemben kaptam addig juttatást, ráadásul ecseteltem a szezonális ingadozásokat, a font, dollár és forint fekete árfolyamát, szóval megpróbáltam hűen előadni az akkori magyarországi jövedelmem forrásait, a német pénzügyi igazgató feladta és minden kívánságomat teljesítette.

- Bejött a cinkelt lapozás…

- A sikeres zürichi meghallgatás után első opeles főnökömnél már szinte formális volt az állásinterjú, Hoffmann úr akkoriban a GM ausztriai gyárában, Aspernben székelt és készítette elő a magyarországi projektet. 1990 decemberében pedig már a General Motors alkalmazottja voltam, pedig a magyarországi leányvállalat csak másfél hónappal később alakult meg.

- Tulajdonképpen ki vett fel állományba?

- December elsején az osztrák cég állományába kerültem és egy hónapig schillingben kaptam fizetést. 1991 januárban megalakult az Opel Magyarország, melyhez a Rába egykori munkatársa, az akkor már GM személyzetisként dolgozó Tamási Pál állította ki lapomat, amin a 2-es szám szerepelt. Ő nem sokkal később távozott a cégtől, így én vagyok a legrégebbi alkalmazott.

Következik a második rész

Születésnapi buliján is jól játszott