Noha nem könnyű megjósolni, hogy mely autókat kapja fel a közönség 5 vagy 10 év múlva, a ritkaságukból és jelen megítélésükből lehet következtetni, hogy mely modellekből lesz future classic.
A török járműgyártó a francia tömegközlekedési szolgáltatóval, a RATP-val együttműködésben tesztelte az e-Atak típusú, önvezető technológiával felszerelt elektromos autóbuszt valós városi környezetben.
Folytatódik sorozatunk, ahol olyan szervizmunkákról van szó, amit sok tulajdonos hajlamos elfelejteni, később pedig az elhanyagoltság nagyobb problémákat okozhat. Ma a fékek állapotára, szervizelésére fókuszálunk.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1643-an lépték át Bács-Kiskun megyében – írta a police.hu.
2026 első negyedévében a tisztán elektromos meghajtású modellek megrendelése hozzávetőlegesen 40 százalékkal nőtt az öreg kontinensen.
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft. Első alkalommal vizsgálták valós üzemi környezetben a pótkocsiba integrált, elektromosan hajtott tengely alkalmazhatóságát és hatékonyságát.
A használt autók piacán makacsul tartja magát a nézet, hogy a magas futásteljesítmény egyet jelent a megnövekedett kockázattal. Egy friss brit kutatás szerint az autósok túlnyomó többsége ódzkodik a 100 ezer mérföldnél (kb. 160 ezer...
Jól indult pár embernek 2026 Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok márciusban.
Az ipari minisztérium által felvázolt intézkedéscsomag az akkumulátorok begyűjtésétől az újrahasznosításig terjedő teljes láncot egységesebb, átláthatóbb keretbe helyezi.
Az amerikaiak az 50-es, 60-as években a jólétben lubickoltak. A hódítottak fecskefarkú autók, de ez nem volt elég. Megjelent a színes világító gumiabroncs.