2020.06.22.

Magyarország területén június 19-én 0 órától 21-én 24 óráig a rendőrök 112 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 32 súlyos és 79 könnyű sérüléssel végződött.

2020.06.21.

Olyan lavinát indíthat a Hertz csődje a használtautó piacon, ami a 2008-ashoz hasonló világválságot jelenthet önmagában, ha nem elég óvatosak a szakértők.

2020.06.21.

Yefim Gammer Izraelből küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

2020.06.21.

Figyelemre méltó, a női érzelmekre apelláló kezdeményezéssel lépett a nyilvánosság elé Bianca Carretto, az olasz autós újságírás egyik meghatározó személyisége, aki évtizedek óta szerzője a legtekintélyesebb olasz napilap, a Corriere della Sera gépjármű rovatának. 

2020.06.21.

E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe: A harmadik gyorshajtás a héten.

2020.06.21.

Mesterséges kómában tartják Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést. 

2020.06.21.

Az új BMW 4-es Coupé készen áll a bemutatkozásra, a 3-as sorozattól egyértelműen megkülönböztethető formanyelvvel nyomatékosítja egyediségét, amely a márka számos négykerekű legendát adó kupé-hagyományainak új fejezetét indítja el. A piaci bevezetés 2020 októberében várható.

2020.06.21.

Gyermekeit szabálytalanul szállítva, érvényes forgalmi engedély nélkül, forgalomból kivont gépkocsival, ittasan közlekedett a szolnoki férfi, és vezetői engedélyét sem tartotta magánál.

2020.06.21.

Életet is menthetünk azzal, ha egy baleset vagy rosszullét esetén még az orvosi ellátás előtt segítünk. Az alapokat pedig a gyerekeknek is megtaníthatjuk.

2020.06.21.

Többórás várakozás alakult ki a csanádpalotai és a röszkei autópálya-határátkelőhelyen vasárnap délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....