2014.04.30.

A gépjárműtechnika üzletágban bekövetkezett kedvező fejlemények jelentősen hozzájárultak az eredmény javulásához.

2014.04.30.

– A Magyar Suzuki Zrt. jelenlegi vezérigazgatója a társaság vezetését Ryoichi Ourának adja át. Hisashi Takeuchi az anyavállalat, a Suzuki Motor Corporation terméktervezési vezérigazgatójává lép elő. A változást a Suzuki jelentette be; Ryoichi Oura a Magyar Suzuki Zrt. május végi közgyűlése után...

2014.04.27.

Újabb lendületet kaphat a győr-gönyűi kikötő fejlődése, miután a német Wuppermann AG nyerte a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyílt pályázatát. A leverkuseni acélipari vállalkozás mellett az állam is beruház a kikötőben – tudtuk meg Kara Ákos miniszteri biztostól.

2014.04.24.

A közúti közösségi közlekedés közszolgáltatási szerződései 2016 végén lejárnak, az állam erőltetett menetben igyekszik saját cégeit felkészíteni a versenypiaci körülményekre. A hazai magánvállalkozásoknak csak kis szeletek juthatnak, de tőkeerős multinacionális cégek bejelentkezhetnek a...

2014.04.24.

Márciusban lendületes növekedésbe fordult a brit járműipar termelése az élénkülő európai autópiaci keresletnek köszönhetően - írja az Automotive News Europe hírportál.

2014.04.02.

Tatabánya és Esztergom környékének és járműiparának hosszú távú fejlődése, valamint versenyképességének növelése érdekében a kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította a térséget.

2014.03.31.

Bécset az A22 autópályán elhagyva, majd az utazást a 4. számú főúton folytatva 55 kilométert megtéve Kleinwetzdorfba érkezünk, ahol az út bal oldalán található a Heldenberg kiállítási központ, amelyben a Koller Oldtimermuseum is helyet kapott (http...

2014.03.26.

- A Rába Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a társaság április 17-ére meghirdetett éves közgyűlésének - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

2014.03.24.

Befagyott tavak, behavazott hegyek és völgyek, hajnalban mínusz tíz fok alá süllyedő hőmérséklet. Igazi tél fogadta Észak-Svédországban azt a háromszáz újságírót, akik a győri Audiban készülő S3-as kabriót és a győri motorral szerelt S1-es kisautót tesztelhették.

2014.03.01.

A tengeri és közúti szállítmányozással foglalkozó Mahartlog-Mafracht Kft. 251 millió forintos beruházással járműipari összeszerelő üzemcsarnokot épített a tatai ipari parkban - mondta el a cég vezetője pénteken az MTI-nek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....
2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....