Anyukám is érteni fogja! – A kipufogórendszer | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja! – A kipufogórendszer

2015.06.10.

A kipufogórendszer sokkal fontosabb része a járműnek, mint azt elsőre sokan gondolnák. Mi a szerepe, milyen részei vannak, hogyan romlik el?

Mai főegység bemutatónkat muszáj egy aranyos sztorival kezdenem. Tulajdonképpen ez a kis történet adta az ötletet, hogy a kipufogórendszerek bemutatását előrevegyük a sorban.

Nemrég három és fél éves keresztlányomat hintáztattam, miközben Ő az autókról érdeklődött, mert az apukája kocsiján meghibásodott kipufogórendszer és emiatt szervizben volt a kocsi…

- Ruszi bácsi, neked milyen kocsid van?
- Ugyanolyan, mint apukádnak.
- És a tiédnek jó a PUFOGÓJA?

Mi ez a pufogó?

Amikor még gyerekcipőben járt a rovat, volt egy kétrészes sorozat a motorok működéséről. A második részben már eljutottunk odáig, hogy az utolsó, negyedik ütemben, az égés során keletkezett füstgázokat a motor kitolja magából. Ahogy a hengereket elhagyja a forró égéstermék, ott kezdődik a kipufogórendszer, majd egy csomó dolog történik vele, míg végül (általában a járművek hátsó részén elhelyezett kipufogó (vég)csövön a környezetbe távozik. A motor felől tekintve felépítése a következő: leömlő – ez egybegyűjti a hengerekből áramló gázokat, katalizátor – ez (amennyire lehet) semlegesíti a mérgező gázokat, hangtompító dob – ez biztosítja, hogy ne legyen hangos a rendszer, végcső – a környezetbe kilépés pontja, sokszor esztétikai jelleggel is bír. A rendszer elemeit szükségszerűen csövek kötik össze. Korszerű dízelmotoros járműveknél részecskeszűrőt (DPF) is beépítenek.

A kipufogórendszer főbb részei

A kipufogórendszer fő funkciói

A funkciókat nem fontossági sorrendben taglaljuk, mert szubjektív megítélés alá esik, hogy kinek mi a legfontosabb. Tekintettel azonban arra, hogy illik globális, objektív látásmódot képviselni, most előre veszem a károsanyag-kibocsátásszabályozást. Egy csőrendszer önmagában még nem lenne képes arra, hogy a motorban keletkező káros anyagokat megszűrje, de a kipufogórendszerben kaptak helyet azok az alkatrészek is, amelyek képessé teszik erre. A két legfontosabb ilyen elem a katalizátor és a részecskeszűrő, ez utóbbiról bőven lesz még szó a következő hetekben.

A saját megítélésem szerint előre tettem volna a következő funkciót, amely nem más, mint a kipufogónak a járművek zajcsökkentésében játszott szerepe. Mindnyájan hallottunk már olyat, hogy egy elhaladó autó éktelen, fülsüketítő zaj kíséretében távozott. Ennek a jelenségnek két oka lehet. Az egyik, hogy a kipufogórendszer átrozsdásodás miatt kilyukadt valamelyik részén. Ekkor biztosak lehetünk benne, hogy a jármű éppen a javítóműhely felé tart, és még véletlenül sem használja ilyen állapotban a kocsit a gazdája. – hamarosan megtudjuk, miért fatális ostobaság ilyet tenni. A másik gyakori jelenség, hogy szándékosan „adnak hangot” a kipufogónak. Ilyenkor nem gyári kivitelű, illetve a gyári előírásoknak nem megfelelő kipufogóelemet – általában hátsó dobot – szerelnek a járműre. Mert a hangosabb kocsi gyorsabb is… - gondolja a fajankó.

Nem nagyon ismert tény, hogy minden egyes motorhoz külön tervezik a kipufogórendszert is. Ahhoz, hogy a csőrendszeren keresztülzavarjuk a gázt, megfelelő kialakítás és nyomásviszonyok kellenek. A gáz áramlási sebességét csökkenteni kell, hogy ne legyen a jármű zajos. Ez a feladatot is a kipufogórendszer végzi el, Ez a "lassító erő" vagy szakszóval az úgy nevezett ellennyomás, amely a következők miatt játszik nagyon fontos szerepet.

Az ellennyomásról bővebben

Az égés akkor lesz a legjobb a motorban, ha a szívóütem után csak levegő és éghető anyag van a hengerekben, és az előző ciklusból lehetőleg egy molekulányi égéstermék sem maradt ott. Ezt akkor tudjuk elérni, hogy ha a kipufogó ütem vége előtt néhány ezredmásodperccel megnyitjuk a szívószelepeket is. A motor vezérlését és a kipufogórendszert ennek a követelménynek megfelelően hangolják a járműtervezés során. Ez a paraméter a motor átlagos fordulatszámához van igazítva, vagy ha úgy jobban tetszik, a leggyakoribb üzemállapothoz van méretezve. A nem megfelelő ellennyomás érték kétfajta lehet, vagy túl nagy, vagy túl alacsony.

Ha túl sok

Ha az ellennyomás az előírt értéket meghaladja, akkor az égéstermék nehezebben távozik a rendszerből. Ennek következménye, hogy égéstermék marad a hengerben, ergo a motor veszít a teljesítményéből, mert lassabban fog elégni az új ütem keveréke. Az égési ütem végén a teljes folyamat még nem fejeződik be, és a kipufogószelepek nyitásakor még zajlik az égés! Az aktív égési folyamat a kipufogószelepeket rövidtávon is károsítja, hosszabb távon pedig a kokszolódás, kormozódás miatt drasztikusan csökken az égéstér tömítettsége, kompresszió vesztés lép fel. Ilyen gyorsan meg is érkeztünk oda, hogy a motorunk gyenge, a fogyasztásunk pedig az egekben van. A legbrutálisabb hatást akkor tapasztaljuk, amikor a kiáramló, még mindig égő tüzelőanyag eléri a katalizátort és egészen egyszerűen megolvasztja azt.

Közeleg a vég - mivel alul van,sokáig észrevétlen marad

A nagy ellennyomás okai között találjuk meg a nem a gyári előírásoknak megfelelő kipufogódarabok beszerelését, a szakszerűtlen hegesztéses javítást, amely közben a cső belső átmérője lecsökken, illetve a rozsdásodást, amely szintén elvesz a belső keresztmetszetből.

Ha túl kevés

A túl alacsony ellennyomás sem jó. Ebben az esetben a gázok a szükségesnél gyorsabban távoznak. A szívószelep nyitás miatt a hasznosítható keverékünk egy részét is elbukjuk. (Igen, nő a fogyasztás, miközben a teljesítmény visszaesik.) A gyorsabb áramlás nagyobb zajjal is jár majd. Az előbb említett, el nem égett keverék eléri a katalizátort, majd az ott lévő hő miatt kedve szottyan meggyulladni, ami persze megint a katalizátor halálát jelenti.

A szükségesnél kisebb ellennyomást leggyakrabban a kilyukadt kipufogócső, vagy dob okozza. „Jó magyar” megoldás volt régebben, hogy a tönkrement katalizátorokat nem pótolták, hanem egyszerűen eltávolították a dob belsejéből a kerámia- vagy fémbetétet és visszaszerelték az üres dobot. Az ellennyomás ezzel is csökken.

„Áraink”

Vegyünk egy teljesen átlagos kocsit, az 1.4-es H Astrát. A kipufogó leömlővel egyben szerelt katalizátor ára nettóban is eléri a 200.000 forintot. Ehhez jön még a szerelés díja, meg ugye az adók és máris 300.000 forintnál járunk! Ha a kipufogószelepek adják meg magukat, akkor csaknem teljesen szét kell szedni a motort. A hengerfej levételét is megkövetelő munka egy csomó járulékos dolog hoz magával, itt megint a 300 ezres tartományban lehet gondolkodni. Ha még a hengerfej szelepülékei is károsodnak, akkor ott is kalkulálhatunk egy kis munkaráfordítással, vagy rosszabb esetben a hengerfej cseréjével.

Ez Anyukámmal nem fordulhat elő

Ha viszont észnél vagyunk, és nem próbálunk meg sportos hangot teljesen feleslegesen kicsiholni a 90 lóerős gépünkből, hanem a kipufogórendszer meghibásodásait időben, szakszerűen megjavíttatjuk, akkor pl. egy hátsó dob cserét az előző autón 60.000 forintból megúszunk mindenestől, méghozzá jó minőségben.

Tovább is van…

Elrettentésképpen mára ennyit a kipufogórendszerekről. A következő részben kivesézzük a rozsdásodás fajtáit és okait, szó lesz még a kipufogórendszerek rögzítéséről is, valamint a gyári előírásoknak való megfelelésről. Magyarul arról, hogy milyen alkatrészt érdemes vásárolni a tönkrement helyett, és hogy az olcsó megoldás végül megint drágább lesz. A folytatást itt találja....

A cikkben található információkért és képekért hálás köszönet illeti a Walker kipufogók gyártóják, a Tenneco-t!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....