dízel motorok

A dízelkorszak tündöklése és...? 1. rész

2018.05.01.

Dízelkorszak-sorozatunk első része: a kezdetek.

 

Kezdjük mindjárt a sorozat indokoltságával! Sokan töprengenek és találgatnak, vajon mi lesz a dízelmotoros autónkkal, hiszen sorra jelentik be a gyárak, hogy leállnak a gyártással, „dízelügyek” keletkeznek és szűnnek meg, valamint különféle jóslatok keringenek a közép- és hosszútávú jövőre nézve.

Mindeközben rengeteg a dízel autó, amelyek átalakítása gazdaságilag nem indokolt, cseréjükre szintén nincs pénz. Többféle vélemény forog a köztudatban arról, hogy a dízelüzemű járműveknek van-e továbbra is létjogosultsága, vagy sem. Én már összeesküvés elméletet is hallottam, mely szerint az elektromos autólobbi gerjeszti a dízel körüli felszültséget.

Annak ellenére, hogy mindenkinek megvan a véleménye, azt is tapasztalom, hogy a dízelüzemű járművekről csak annyit tudnak, hogy kevesebbet fogyasztanak, mint benzinesek. De hogy honnan indult a történet, hogyan terjedt el, hogyan fejlődött és hová tart a dízeltechnika, csak kevesen néznek utána. Mi most megpróbáljuk.

A dízelmotor feltalálása

Első benzinmotorok már 16 éve ketyegtek, amikor 1892-93-ban egy német gépészmérnök, bizonyos Rudolf Diesel feltalálta a szikragyújtás nélküli belső égésű motort. Érdemes elolvasni az interneten a feltaláló életét, érdekességképpen csak annyit árulok el, hogy bár találmánya világraszóló volt és meg is gazdagodott belőle, pénzét hamar elveszítette, mert találmánya nem volt védett. Később halála is furcsa volt, egy éjszakai hajójáratról tűnt el, később csak a holttestét találták meg a tengerben.

Nevét minden esetre örökre beírta a történelembe, mert az általa leírt alapelveknek megfelelően a mai napig gyártják a dízelmotorokat.

A gázolaj

A dízelmotor nem képes akármivel üzemelni. Benzin nem jó hozzá, mert az szikra nélkül nem gyullad meg. A gázolaj – bár azonos tőről fakad, csak rokona a benzinnek. A különbség titka az előállítás folyamatában keresendő.

Azt mindenki tudja, hogy a benzint és a gázolajat is kőolajból gyártják. Az olajkutakból a felszínre hozott kőolajat legtöbbször a kitermelés közelében előkezelik. Szétválasztják a gáznemű összetevőket, eltávolítják a vizet és a savakat. Csak ezután szállítják (csővezetéken, hajón, vasúton) a finomítóba.

A kőolajfinomítóban a fő attrakció a desztillálás. A művelet során a különböző forráspontú összetevők kiválaszthatók a nyersolajból. A folyamat során a kinyert anyagok után maradó alapanyag folyton nevet változtat, előbb redukált kőolaj, később pakura, végül gudron névre hallgat.

A benzinmotorok tehát idősebbek a dízelmotoroknál, ezért benzinre előbb volt szükség, mint gázolajra. Igen ám, de a kőolajfinomítás során a gázolaj(ok) előbb jönnek létre, mint a benzin, ezért nem teljesen alaptalanul azt terjedt el a köztudatban, hogy a gázolaj a benzingyártás mellékterméke.

Fontos azonban elkülönítenünk a két dolgot, ugyanis amikor Diesel feltalálta motorját, egyáltalán nem a gázolajat használta tüzelőanyagnak, hanem növényi olajokkal hajtotta. Tehát nem a nagy mennyiségben keletkező melléktermék hívta életre, hanem „szerencsére” a dízelmotor gázolajjal is üzemképes.

Dízelmotoros személyautók

A dízelmotor kezdetben úgy nevezett stabilmotorként szolgált. Ez azt jelenti, hogy folyamatos üzemben, egyenletes fordulatszámon járatva generátorokat hajtottak vele, vagyis áramtermelésre használták.

A XX. század elején előbb a hajózásban, majd később, nem kevés magyar közreműködéssel a vasúti felhasználásban is megjelentek a dízelmotorok. Később a II. világháborúban a szovjetek tankaiban is megjelent a dízelmotor, elsősorban azért, mert a tűzveszélyesség a benzinmotoros tankoknál sokkal nagyobb volt, ráadásul a hatótávolság is nőtt a dízelek beépítésével.

A múlt század első felében a dízelmotorok fejlesztése még korántsem vett akkora léptéket, mint amit az elmúlt egy-két évtizedben tapasztaltunk. Ezért történhetett úgy, hogy a teherfuvarozásban csak a század derekán terjedtek el a dízelmotorok, a személyautókban való megjelenésükre pedig még tovább kellett várni.

Bár a 30-as években a Mercedes-Benz 260D névre hallgató típusában már dízelmotor volt, de egészen a 1975-ig kellett várni, mire a fejlesztők elkészültek egy gyors járású és könnyen felpörgő kivitellel, amelyet a Volkswagen Golf első szériájába építettek be.

Hogy honnan indult a dízelkorszak, már tudjuk, hogy mi történt a dízelmotorokkal az évtizedek során és milyen jövő vár rájuk, az sorozatunk következő részeiből kiderül.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....