kreszprofesszor

Kreszprofesszor: Parkolási hibák bírságokkal 2. rész

2017.11.12.

20 KRESZ kérdést állítottam össze parkolási témakörből, ami által a járművek vezetői a legtöbb bírságot fizetik be.

Aki még nem találkozott a kérdésekkel itt válaszolhat azokra: www.kreszprofesszor.hu

A tesztet eddig 25 ezren töltötték ki, és a 20 kérdésből átlagban hetet elrontottak. Ez azt jelenti, hogy a feladványok egyharmadát a közlekedő járművezetők nem jól, vagy nem pontosan tudják.

Sorozatunkban mind a húsz kérdést kielemezzük: a cikk első részét ITT olvashatja el.

6. A képen látható kék színű személygépkocsi a tábla után 12 méterre állt meg. Szabályosan tartózkodik ezen a helyen?

a.) Nem, mert a táblától mérve 20 méteren az út aszfaltozott részén nem szabad megállni.

b.) Igen, mert leállósávon áll, és a megállni tilos tábla hatálya ott nem érvényes.

Helyes válasz: b

Magyarázat:

A megállni tilos tábla hatálya csak az úttestre terjed ki. Az úttest a KRESZ szerint az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része. Ugyanakkor az úttesten kívül található többek között az útpadka és a leállósáv is.

Egyébként téves az az elképzelés, hogy kizárólag autópályán van leállósáv, hiszen ilyen kialakítással akár lakott területen belül is találkozhatunk.

A képen látható folyamatos fehér vonal – ami nem minősül záróvonal – egyrészt az úttest szélét jelzi, másrészt pedig kijelöli a leállósávot. Tehát ez a jármű a leállósávon áll, amire nem terjed ki a Megállni tilos tábla hatálya.

7. Mit jelent a járda szélére felfestett sárga szaggatott vonal?

a.) Az úttesten tilos a várakozás.

b.) Az úttesten szabad várakozni, de a járdán tilos.

Helyes válasz: a

Magyarázat:

A KRSZ a következőképpen rendelkezik:

Várakozási tilalmat jelző vonal: az úttest szélén vagy a járda szegélyén levő szaggatott vonal, amely - jogszabály rendelkezéséből vagy jelzőtábla jelzéséből folyó - várakozási tilalomra hívja fel a figyelmet.

A megállási tilalmat folyamatos sárga vonal jelzi.

Azaz a képen látható szaggatott sárga vonal az úttesten történő várakozás tilalmát jelzi. Egyébként ezt a felfestést mindig valamilyen szabályban rögíztett vagy táblával jelzett várakozási tilalommal együtt alkalmazzák.

8. Szabályosan várakozik ezen a helyen ez a jármű?

a) Igen, ha az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulásával tartózkodik itt.

b) Nem, ezen a helyen mindig tilos várakozni.

Helyes válasz: b

Magyarázat:

A legtöbben ezt a kérdést rontottál el, ami azért lehetséges, mert sokan emlékeztek arra, hogy pár évvel ezelőtt belekerült a szabálykönyvbe az a meghatározás, hogy ugyan tilos várakozni kapubejáróban - útmenti ingatlanra be vagy kihajtó részen -, azonban ez mégis megtehető abban az esetben, ha rendelkezünk az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulásával.

Ugyanakkor ezen a helyen nem csak kapubejárót láthatunk, hanem felfestett X jelet is. A KRESZ ebben az esetben már nem ad engedményt, kategorikusan rögzíti, hogy az egymást keresztező vonalak a várakozás tilalmát jelzik.

9. A képen látható tehergépkocsi szabályosan tartózkodik ezen a helyen?

a) Nem, mert teherautóval a kereszteződés sarkától 15 méteren belül tilos megállni.

b) Igen, ha az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon kívül várakozik.

Helyes válasz: b

Magyarázat:

Tehergépkocsik esetében valóban létezik egy 15 méteres távolság meghatározás a megállási tilalmakkal kapcsolatban, de ez a gyalogátkelőhely előtt érvényes megállási tilalom.

Azonban ez a távolság az útkereszteződések esetében járműfajtától függetlenül az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5-5 méter.

10. Szabályosan várakozik a kép jobb szélén látható személygépkocsi ezen a helyen?

a) Igen, mert a Megállóhely útburkolati jel – sárga cikk-cakk – után tartózkodik.

b) Nem, mert itt villamosmegállóhely van, így ezen az úttestrészen tilos megállni.

Helyes válasz: b

Magyarázat:

Több szempontból sem szabályos az itt megálló jármű. Egyrészt buszöbölben tartózkodik.

Tény, hogy a Buszmegálló útburkolati jel nem teljes hosszúságban került felfestésre, de a KRESZ-ben az szerepel, hogy tilos megállni buszöbölben. Ettől független helyen olvasható az, hogy tilos megállni, autóbusz megállóhelyet, taxiállomást jelző tábla előtt 15 méter, utána 5 méter távolságon belül, kivéve, ha útburkolati jelből más következik. Tehát az öböl teljes hosszúságában tilos megállni.

Ezen felül a szabálykönyv azt is rögzíti, hogy tilos megállni villamos megállóhelynél levő járdasziget és a hozzá közelebb eső járda közötti úttestrészen is. A KRESZ nem említi azt, hogy ez a tilalom nem lenne érvényes akkor, ha a gyalogos védelmére a megállóhelyen korlátot létesítettek.

Más kérdés, hogy véleményem szerint, ha ezen a helyen a villamos megállóhely miatt megállási tilalom él, akkor nem szerencsés ide sem buszmegállót, sem taxiállomást létesíteni.

Pető Attila

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....