2015.11.18.

A szovjet megszállás időszakában sem volt idehaza tömegcikk az Ural motorkerékpár, pedig erényei bizonyos értelemben vitathatatlanok. Visszafogott népszerűségét leginkább annak köszönhette, hogy igazából nem élménymotorozásra szánták

2015.11.14.

A második világháború után égető szüksége volt Magyarországnak gépjárművekre. A hazai ipar több okból sem tudta kielégíteni az igényeket. A segítség végül külföldről érkezett.

2015.11.09.

A Dodge Power Wagon egy könnyű négykerékmeghajtású teherautó volt, amit 1945-től gyártottak 1980-ig. Korai verziója a Dodge háromnegyed tonnás katonai teherautójának szériáján alapult, amit a második világháborúban gyártottak és vetettek be. Hétköznapi változata a Power Wagon.

2015.11.04.

A Volkswagen Bogár története tiszta kémregény, s természetesen a magyaroknak is jutott szerep benne. Barényi Béla mellett méltatlanul elsikkadt egy másik hazai származású szakember, Josef Ganz élete és munkássága.

2015.10.30.

Nemcsak 120. jubileumát ünnepli az idén a Škoda, hanem immár 110 esztendős autógyártását is, a vállalat alapítói, Václav Laurin és Václav Klement (L&K) ugyanis 1905-ben mutatták be első autójukat. A legendás „Voiturette A” születésnapja 1905. október 29., amikor a korabeli Allgemeinen...

2015.10.28.

A második világháború után sok kis műhely létesült a roncs autók, illetve a levetett amerikai hadieszközök kijavítására. Több nagymultú cég is újrakezdte működését. Majd jött az államosítás.

2015.10.23.

A világ egyik legsikeresebb prémiumautó-gyártójaként, a BMW az összkerékhajtású modellek szegmensében is kiváló pozíciót foglal el, immáron három évtizede. Napjainkban háromból egy vadonatúj BMW modellt a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással felszerelve ad át ügyfeleinek a gyártó, az...

2015.10.16.

Budapesten az 1930-as években a Liszt Ferenc tér-Jókai tér és Jókai utca környékét egyszerűen Csaló köznek hívták a rengeteg kétes autó- és autó-alkatrészkereskedő cég miatt. Egy rövid összefoglalás arról, honnan indult a hazai autókereskedelem

2015.10.16.

A gépkocsi feltalálása óta a különféle művészeti ágazatok képviselői időről időre ihletet merítenek a sebesség élményéből, a mobilitás négykerekű szimbólumából és a modernkori innovációkat felvonultató versenyautókból. 1975 óta a BMW Art Cars modelljei is eme történet releváns, tekintélyes...

2015.10.07.

A főleg veterán, és youngtimer autók pilótáit megcélzó versenyek, az autók jellegéből adódóan nem arról szólnak, hogy „agyig nyomva” csakis az autó, és pilóta teljesítményét mérjék.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....