2020.10.16.

A versengés feltétele, hogy legalább ketten szeretnének a legjobbnak lenni valamiben. Az autóiparban ez organikusan a motorsportban testesedett ki, ahol pontosan mérhető feltételek alapján lehetett és lehet mindmáig rangsorolni a résztvevőket. A vásárlók azonban egy másfajta mércére is vágytak:...

2020.10.01.

 A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el - közölte a német autógyártó csoport

2020.09.24.

Az Opel elnök-vezérigazgatója, Michael Lohscheller beszél az autógyártó helyzetéről a járványidőszakban, elektromos stratégiájáról, új modell tervekről és a rüsselsheimi gyárról.

2020.09.17.

A Kia elnöke Ho Sung Song, a márka Hwasung-i üzemében ma bemutatta a cég világszintű villanyautó-stratégiájának néhány fontosabb alapelemét, köztük a majdani akkumulátoros hajtású modellek egy részének látványterveit is.

2020.09.10.

A ŠKODA AUTO lezárta a tavaly nyár óta folyamatban lévő egyeztetéseket a Mladá Boleslav-i fő üzemében létesítendő gyártósorról, amely a MEB platformra épülő modellek gyártását célozza meg. Ez a feladat magába foglalja az épületet érintő strukturális átalakításokat illetve a szállítási...

2020.09.10.

Romániában 22,15 százalékkal csökkent a járműgyártás az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM)

2020.09.03.

A sanghaji elektronikus tőzsdére készül a Geely kínai autógyártó, ahol csaknem 3 milliárd dollárt kíván begyűjteni, hogy új járműmodellek és technológiák fejlesztésébe fektethessen.

2020.08.24.

Július végéig 586 333 személygépkocsit gyártottak az idén Csehországban, éves összehasonlításban ez 29,7 százalékos csökkenést jelent - közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában

2020.08.22.

Egy friss felmérés tanúsága szerint a német munkavállalók több mint hatvan százaléka támogatná, hogy az iparban áttérjenek a négy napos munkahétre – írja az automobilwoche.de

2020.08.06.

A Scania bejelentette, hogy világszerte mind a tíz nagy termelőüzeme mostantól fosszilis energiaforrásoktól mentes elektromos árammal működik, teljesítve a 2020-ra kitűzött célt. A fosszilis energiát utolsóként kiiktató nagy gyár a Scania Tucumán városában, Argentínában található üzeme, amelyet...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....