2018.05.13.

A világ vezető környezetbarát prémium hibrid gyártójaként ismert Lexus vadonatúj zászlóshajójában, az LS luxuslimuzinban számos olyan egyedi ötlet és egészen különleges megoldás kapott helyet, amelyek méltán helyezik a prémium kategória csúcsára a japán luxusautó gyártó presztízsmodelljét. Ezek...

2018.05.13.

- Rekordforgalom mellett nyereségrekordot ért el az elmúlt pénzügyi évben a jen árfolyamcsökkenésének köszönhetően a Toyota Motor Corp. japán autóipari konszern, de az idén már a tavalyinál alacsonyabb bevételre és nyereségre számít, bár autóeladásait növelni tervezi.

2018.05.06.

- Rekord működési eredményt ért el a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto az idei első negyedévben. A cég azt közölte, hogy működési eredménye 437 millió euró lett, 5,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

2018.05.04.

Az Achleitner Fahrzeugbau a nyolcvanas évek óta épít páncélozott gépkocsikat legkülönfélébb célokra. Elsőszámú kedvenc donorjárművük a Toyota Land Cruiser – nem véletlenül.

2018.05.01.

A történelemben először fordul elő, hogy Csehországon kívül is gyártanak Skodát. A Karoq után akkora az érdeklődés, hogy Osnabrückben is megkezdik gyártását.

2018.04.30.

Luxusmodellje, az Infiniti értékesítésének megháromszorozását tervezi helyi termelése növelésével a következő öt évben a világ legnagyobb autópiacán, a kínain a Nissan Motor Co. Eszerint a termelés felfutásával évente csaknem 150 ezer jármű éves eladásával számol Kínában a cég.

2018.04.29.

Alaposabb tesztúton fogtuk vallatóra a 2018-as év autóját, a Volvo XC40-est, és nem igazán találtunk benne hibát a hófehér könnyűfém felni és a gyermekek megzabolázására is alkalmas hátsó fejtámlákon kívül. Az úton nagyon ott van, a 3 hengeres alapmotorral pedig meg kell barátkozni...

2018.04.28.

- Jelentősen, 11 százalékkal csökkent a Mercedes-Benz autókat is gyártó Daimler negyedéves profitja éves összevetésben elsősorban annak a hatására, hogy az egy évvel korábbi adatot egyszeri tételek erősítették.

2018.04.18.

Kína öt éven belül, 2022-re feloldja a külföldi autógyártók tulajdonszerzését korlátozó előírásokat - a hajó- és repülőgépgyártási ágazatban már az idén szabad lesz a pálya.

2018.04.18.

- Az elektromos autókat gyártó Tesla öt napra leállította a munkát kaliforniai fremonti üzemében, ahol a Model 3 fut le a szerelőszalagról - számolt be az üzem dolgozóitól kapott tájékoztatásra hivatkozva még hétfő este a Buzzfeed hírportál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....