2014.06.03.

Több mint 300 millió forintos kutatás-fejlesztési program valósult meg a salgótarjáni Salgglas Üvegipari Zrt.-nél, a fejlesztést 108 millió forinttal támogatta az Új Széchenyi Terv - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

2014.03.27.

A Magyarországon egy évszázada jelen lévő német Knorr-Bremse közel hatmilliárd forintból építette fel haszonjármű üzletágának új gyártó- és fejlesztési bázisát Kecskeméten.

2014.03.27.

– A borsodnádasdi Ples Zrt. kutató-fejlesztő és nemzeti járműkerék-biztonsági mérő és tanúsító központot létesített, a másfél milliárd forintba került létesítményhez a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán 881 millió forint támogatást nyert – közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, azt...

2014.02.17.

Az elmúlt hét évben mindössze 260 millió eurót nyertek a magyar cégek kutatás-fejlesztésre uniós forrásokból, a következő hét évben legalább 300 milliót kellene nyerni, ha a K+F jobban teljesít, akkor legalább 350 milliót.

2014.02.17.

Az Európai Unió új, 2014-ben induló kutatási és innovációs keretprogramjából, a Horizont 2020-ból 300 millió eurót kellene lehívnia a magyar cégeknek – jelentette ki Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke Győrben tartott sajtótájékoztatóján.

2014.02.17.

A három éven keresztül tartó RRI Tools projektet indították útjára a résztvevő partnerek Brüsszelben. Az Európai Bizottság (EB) Hetedik Keretprogramja (FP7 2007-2013) által finanszírozott projekt célja, hogy elősegítse Európában a felelősségteljes kutatást és innovációt (Responsible Research and...

2014.01.04.

A vezetési idő egytizedében nem figyel az útra az átlagos amerikai sofőr, mert éppen eszik, a telefonját keresi, SMS-ezik vagy az autórádiót kezeli – derült ki egy amerikai kutatásból.

2013.09.19.

A duális szakképzés jelentőségéről, a kutatás-fejlesztés fontosságáról beszélt Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára Miskolcon, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában, ahol bejelentette, 2014. és 2020. között uniós forrásból a duális szakképzés erősítésére 50...

2013.09.05.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint a visegrádi országoknak a kutatás-fejlesztés és az innováció erősítése jelent kitörési lehetőséget a gazdasági válság után.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....