2014.03.14.

Március 15-étől válik hatályossá az új Polgári Törvénykönyv, amely a biztosítások területén is jelentős változásokat hoz. Érinti az ajánlattételt, a kötvényesítést, az állománykezelést, a termékfejlesztést és a kárrendezést, valamint az ezeket támogató informatikai rendszereket is. Az egyik...

2014.02.24.

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekre legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosító társaságokhoz. A segédmotor-kerékpárokkal nem számolva az összes kgfb-szerződésből 2,65 millió tartozik ebbe a körbe - hívja...

2014.02.18.

Bár az elmúlt évek statisztikái alapján kevesebben és rövidebb időre utaznak külföldre, üdvözlendő tendencia, hogy aki mégis az országhatárokon túl tölti szabadságát, az a feltételezések szerint talán tudatosabban készül fel a lehetséges veszélyhelyzetekre. A Magyar Biztosítók Szövetsége (...

2013.10.09.

A jogalkotó fogadókész a biztosítási piac javaslataira, ami az adószabályok és kedvezmények területét illeti, illetve a folyamatos párbeszédre is – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) IV. Nemzetközi Biztosítási Konferenciáján kedden. Pandurics...

2013.10.08.

Magyarországon a biztosítók nem jelentenek rendszerszintű kockázatot, de több országban okoznak makroprudenciális problémát - mondta Balog Ádám MNB-alelnök a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) biztosítási konferenciáján, kedden Budapesten.

2013.10.01.

Október 8-án negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi szakmai konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), melynek fókuszában idén a biztosítási szektor a gazdaságélénkítésben és a gazdasági növekedés elősegítésben betöltött szerepe, lehetőségei állnak.

2013.09.26.

Három évvel ezelőtt, 2010 szeptemberében indította útjára a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) fogyasztóvédelmi, edukációs feladatokat ellátó ügyfélszolgálatát. A szervezetet eddig több mint 63 ezren keresték meg, a tevékenység jelentőségét mutatja, hogy segítségével a lakossági problémák...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....