2016.10.27.

Az idei év első 9 hónapjában tovább nőtt a hazai személygépjármű-gumiabroncs piac, a gyártók 5,2%-kal több abroncsot adtak el 2015 azonos időszakához képest. „Tekintettel arra, hogy a személy- és kishaszongépjármű-abroncsok piacán a 2016-os nyári szezon kezdete a tavalyi évhez képest jelentős, 2...

2016.08.22.

- Jelentősen, 42 százalékkal nőtt a koreai központú, magyarországi gyárral is rendelkező Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a cég magyar képviselete hétfőn az MTI-vel.

2016.07.18.

Az új MINI Clubman legújabb verziója az összkerékhajtású ALL4 modell Magyarországon is bemutatkozott a nagyközönség számára. A MINI újdonsága egy, a márka legújabb arculati elemeiből építkező MINI lounge-ban is kiállításra került, valamint az intelligens összkerékhajtási rendszerrel felszerelt...

2016.06.22.

- A budapesti utcákat ellepik a sárga mellett immár piros-fehér-zöld színbe borult taxik, ezt láthatjuk viszont a Taxi2000 és a 6x6 Taxi "Szurkoljunk együtt" kezdeményezésében.

2016.06.07.

A Robert Bosch Kft. nemrégiben nyerte el a 2015-ös „Év K+F beruházója” elismerést, a cég Budapesti Fejlesztési Központjának dinamikus bővülése idén sem állt meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy immár az 1500. mérnök is munkába állt a Bosch egyik legfontosabb európai kutatás-fejlesztési...

2016.06.01.

– Csapatmunka. Ezt emelte ki elsőként Baumgartner Antal, amikor arról kérdezték, minek köszönheti a Renault Baumgartner Autószalon, hogy rangos nemzetközi elismerésben részesült, jelesül az év magyar autókereskedőjének választották a Renault-hálózaton belül.

2016.06.01.

Májusban 8506 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 44,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán.

2016.03.22.

A nagy autógyártók és beszállítók hosszútávra rendezkedtek be Kelet-Közép-Európában: az elkövetkező időszakban növekedéssel, munkaerő-bővüléssel és innovációs-technológiai beruházásokkal számolnak. Míg a régió elsősorban az alacsony bérek és a képzett munkaerő miatt vonzó, a legnagyobb kihívást...

2016.02.17.

- Az újautó-importőrök és a legnagyobb használtautó-kereskedő cégek is 10 százalékos növekedést várnak saját piaci szegmensükben az idén - közölte a Használtautó.hu autós portál az MTI-vel.

2016.01.25.

Tavalyi sikerét ismételte meg a Mercedes-Benz Hungária Kft.: idén is első helyen végzett a ClientFirst Consulting Kft. „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” megmérettetésén. A közép- és kisvállalatok között minden területen megtartotta vezető pozícióját, így a személyes, telefonos és elektronikus...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....