2017.12.04.

Több mint 300 repülőjáratot tartottak vissza, vagy töröltek a moszkvai repülőtereken hétfő délelőttig az erős havazás miatt.

2017.12.03.

A frankfurti nemzetközi repülőtéren több mint 80 járatot töröltek vasárnap a heves havazások miatt, sok járat pedig késéssel indult. A menetrend szerint a Frankfurtból a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre 18.10-kor érkező járat másfél órás késéssel, várhatóan 19.35-kor száll le.

2017.12.03.

Alig hogy véget ért a szezon, újabb hatalmas feladatok előtt áll Keszthelyi Vivien, a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar túraautó-versenyzője ugyanis a napokban szerzi meg az autóvezetői jogosítványát, hamarosan pedig helikoptervezetői vizsgát is tesz.

2017.11.28.

- A Marosvásárhelyről tavaly Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét indítja újra Marosvásárhelyről a repülőtér kifutópályájának felújítása után a Wizz Air diszkont légitársaság, a frankfurti, madridi párizsi és római járatai ezentúl is Kolozsvárról közlekednek.

2017.11.26.

- Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/2019-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán - jelentette be az NKE Katonai Repülőintézet vezetője Szolnokon, a Magyar Honvédség (MH) 86. helikopterbázisán.

2017.11.26.

- Azzal, hogy a budapesti repülőtérről a jövőben több új hosszútávú járat is indul, megnőtt az esélye, hogy a Liszt Ferenc-repülőtér újra gyűjtő-elosztó repülőtér legyen - hangsúlyozta a Budapest Airport vezérigazgatója a CEE Aviation közép-európai légiközlekedési konferencián Budapesten.

2017.11.21.

Az Airlines for Europe légi szövetség szerint alacsonyabb repülőtéri díjakra és a légiforgalmi irányítók sztrájkja idején kiszámíthatóbb légiközlekedésre van szüksége az európai légiközlekedésnek a stabilabb fejlődéshez.

2017.11.14.

 Átadták kedden a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. távvezérlésű toronyirányító központját. Néhány év múlva így már nemcsak a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, hanem a szolgálat Igló utcai irányítóterméből is képesek lesznek a szakemberek a légi forgalmat irányítani.

2017.11.11.

- Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air légitársaság adózott eredménye az április 1-jén kezdődött pénzügyi évének első felében az előző évihez viszonyítva.

2017.11.11.

- Beragadt orrfutóval hajtott végre kényszerleszállást pénteken a belfasti nemzetközi repülőtéren a Flybe fapados légitársaság egy repülőgépe.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....