repülés

Megszerezte az összes új európai engedélyt a Budapest Airport

2018.01.07.

- Megszerezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az összes új, uniós engedélyt, amelyek az üzemeléshez és a biztonsági szint fenntartásához kellenek - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) által alkotott, 2014-ben hatályba lépett EU-s rendelet 2017. év végét jelölte meg határidőnek az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén működő polgári repülőterek számára a rendeletben foglalt előírások teljesítésére és az új engedélyek megszerzésére. A közlemény szerint a Budapest Airport a hivatalos határidő lejárta előtt, vagyis 2017. év végéig megszerezte a további működéshez szükséges összes uniós engedélyt.



A rendeletben több mint 450 követelményt írtak elő, az ezeknek való megfelelést a magyar hatóságok ellenőrizték. A több mint két évig tartó folyamat során, a hatósággal szorosan együttműködve készítette el a Budapest Airport azt a több szekrényt megtöltő dokumentum csomagot, amivel részletekbe menően igazolta a repülőtér infrastruktúrájának, szervezetének, és üzemelésének megfelelőségét az európai előírásoknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....