November 9-én, a Tranzit című előadás premierjén közösen jelentette be Michael Breme, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke és Velekei László, a Győri Balett igazgatója, hogy a négykarikás vállalat további három évre köteleződik el a társulat főszponzoraként. Az Audi Hungaria immár 26 éve...
Mikecz Estilla színművésznő az állatvédelem fontosságáról beszél majd Kápolnán a Macskaárvaházban.
Tekintsenek be az Audi Hungaria 2024-es évben megvalósított önkéntes programjaiba a képre kettintva.
Újabb körben válogathatnak a lehetséges helyszínek közül az e-töltőállomások támogatott telepítését tervezők; hétfőn indult el és jövő hétfő éjfélig tart a 28 milliárd forintos keretösszegű pályázat éles rajtját megelőző technikai felhívás második benyújtási köre - közölte az Energiaügyi...
A japán autógyártó óriás úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg közel tíz évre visszanyúló együttműködését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. A Toyota úgy véli, az olimpia túlságosan átpolitizált lett, és az általa juttatott forrásokat sem úgy használták fel, ahogy kellett volna.
Rendhagyó, faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatót tart október 16-án, szerdán, délelőtt 11-től, Kápolnán, a Macskaárvaház előtti parkolóban, Európa egyik legnagyobb autós rendezvényének, az AMTS, Autó-Motor és Tuning Show-nak a társtulajdonosa, Szőke László, Kiss Norbert hatszoros Európa...
– Folytatódik a sikeres együttműködés Győr városának kézilabdás kiválóságaival: az Audi Hungaria újabb három évre kötelezte el magát a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata támogatása mellett. Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC elnöke és Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője,...
Az olimpiai, paralimpiai és speciális olimpiai mozgalom világszintű támogatójaként és mobilitási partnereként ismert Toyota mintegy 30 magyar atléta felkészülését támogatta a párizsi olimpiai és paralimpiai játékokra, akik kimagasló eredményekkel hálálták meg a vállalat bizalmát és a...
Szombaton 32. alkalommal rendezték meg Budapesten a magyar Streetball Bajnokság döntőjét, melynek az idei évtől a győri AUDI HUNGARIA Zrt. a névadó- és főszponzora.
Tizenharmadik évébe lépő sikeres együttműködés folytatódik az OTP Bank – PICK Szeged férfi kézilabda csapat és a Lexus márkát is jegyző Toyota között. A játékosok és vezetők ismét 22 környezetbarát Lexust, 14 NX és 8 RX modellt használhatnak majd a nemrég kezdődött szezonban. Az autókat...