Elkezdődött a nyári vakáció, aminek elmaradhatatlan része a fürdőzés, de sok veszéllyel is jár. Tóbiás és Balambér kalandjában összeszedtük, hogyan előzhetők meg a vízi balesetek.
A Balaton kedvező vízállásának köszönhetően pontosan egy hete június 21-én, szerdán indulhatott el a BAHART 4 új hajója Komáromból - mára a Sió csatornán keresztül lényegében megérkeztek.
A járőrök június 23–25. között nyolc esetben 14 embert mentettek ki a tóból – írta a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közleménye szerint a rendszerváltás óta nem érkezett új személyszállító komp és katamarán a Balatonra.
Éjszakai járatokat közlekedtet a Káli-medencében, Badacsony, Szigliget, Keszthely és Hévíz környékén a Volánbusz hétvégente - tudatta a társaság pénteken az MTI-vel.
Idén július 6-án rajtol Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők.
A Prospex-Delta katamarán, Kaiser Kristóf és csapata nyerte az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt. A győztes vitorlás 6 óra 15 perc 53 másodperc alatt tette meg a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot a Spartacus Vitorlás Egylet idén hatodik alkalommal megrendezett viadalán.
A tragédiák elkerülésében kiemelt szerepet játszik a fürdőzők tájékoztatása, ezért a vízirendészet a következő napokra nézve is fokozott óvatosságra int.
Új E-hajó és vitorláskikötő nyílik május 31-én Balatonvilágos Aliga Port néven a volt Club Aliga területén - közölte a beruházó Pro-mot Hungária Kft. és a fejlesztő Bayer Property Ingatlanfejlesztő Zrt. a múlt héten az MTI-vel.
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.