Jövőre mobil applikáción keresztül is bejelenthetőek lesznek az autós balesetek. A mindennapokban “kék-sárgának” nevezett baleseti bejelentő mobilos verziója egyszerűbbé, pontosabbá teszi egy-egy baleset adminisztrációját.
Autójával fának ütközött és meghalt egy sofőr vasárnap reggel a Pest megyei Törtel közelében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet helyszínelnek a rendőrök Szendehely belterületén - ennek idejére az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben.
Összetört személygépkocsik 2018. december 27-én az M7-es autópályán Törökbálint térségében, ahol tömegbaleset történt.
Négy balesetben öten vesztették életüket az ország közútjain az ünnep három napján - közölte a rendőrség csütörtökön
Tömegbaleset történt az M7-es autópályán. Törökbálint térségében kilenc jármű ütközött össze csütörtök reggel - tájékoztatott a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
Halálos közúti közlekedési baleset történt december 24-én 10 óra 36 perc körül a 83-as számú főút 63+500 kilométerszelvényénél, Nagyszentpál térségében.
A váci rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 31 éves férfit és eljárást indítotak segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Mogyoród térségében egy személyautó felborult, csak egy sávon haladhat a forgalom.
Nyolc személyautó és két kamion rohant egymásba szerda reggel az M3-as autópálya Miskolc irányába tartó oldalán az 50-es kilométernél, négy ember megsérült - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
