Nagy Britannia

A brit uralkodó is felhagyott az autóvezetéssel

2019.03.31.

Férje példáját követve felhagyott az autóvezetéssel a brit uralkodó is. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásokat idéző beszámolója szerint II. Erzsébet királynő - aki áprilisban ünnepli 93. születésnapját - megszívlelte a biztonságára ügyelő stáb tanácsát, és legalábbis nyilvános közutakon már nem vezet.

Férje, az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceg januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt: a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében a helyi főútra próbált kihajtani Land Rover Freelander terepjárójával, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval - írja az MTI.

A Land Rover felborult, és Fülöp herceget a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból. Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő pedig a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket. A Kia személyautóban utazott egy kilenchónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.

Fülöp herceg - bár a hatóságok nem marasztalták el - néhány héttel később önként visszaadta jogosítványát.

A királynőnek nincs ilyen hivatalos teendője, mivel uralkodói kiváltságai okán ő az egyetlen az Egyesült Királyságban, akinek eddig sem volt szüksége a jogosítvány megszerzésére az autóvezetéshez.

Az uralkodónak és Fülöp hercegnek egyaránt régi szenvedélye volt az autóvezetés, és mindkettőjüket rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák - Windsor, Sandringham, Balmoral - környékén. Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.

Az udvari krónikások manapság is gyakran felidézik, hogy II. Erzsébet királynő 1998-ban mennyire megdöbbentette Szaúd-Arábia akkori trónörökösét, az éppen Londonban időző Abdullah herceget, amikor egy windsori ebéd után felajánlotta vendégének, hogy megmutatja neki az ősi királyi rezidencia hatalmas parkját. Abdullah herceg, akinek hazájában a nők akkoriban még nem vezethettek autót, örömmel fogadta az ajánlatot, de "elszörnyedve" látta, hogy a királynő maga ül a volán mögé. Sir Sherard Cowper-Coles, Nagy-Britannia akkori szaúd-arábiai nagykövete 2012-ben megjelent memoárkötetében leírja: a szaúdi herceg tolmácsa útján kérlelte a brit uralkodót, hogy lassítson és lehetőleg az útra összpontosítsa figyelmét.

A The Sunday Times forrásai szerint II. Erzsébet királynő nem feltétlenül hagyott fel teljesen az autóvezetéssel: lehet, hogy a királyi birtokok belső, a nyilvánosságtól elzárt útjain továbbra is maga vezet, de a közutakra már nem hajt ki. Az uralkodó a hivatalos programokra eddig is sofőr vezette autóval érkezett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....