2017.08.22.

Lezárták a Slachta Margit rakpartot Budapesten - a forgalmat a környező utcákba terelik.

2017.08.22.

Az autó vezetője, egy 31 éves budapesti nő súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

2017.08.22.

Vádemelési javaslattal zárult egy soproni gyanúsított ügye, aki elütött egy kerékpárost, majd elhajtott a baleset helyszínéről.

2017.08.19.

A 2017. május 15-én a Budapest XIII., Dózsa György úton történt balesetben két férfi életét veszítette. M. Richárdot augusztus 19-én 15 óra 50 perckor előállították és gyanúsítotti kihallgatását követően, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására...

2017.08.19.

Könnyebb sérüléseket szenvedett egy közel egyéves és egy kétéves kisgyerek, valamint édesanyjuk, aki ittasan kerékpározva elesett a gyerekeivel - közölte a rendőrség honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2017.08.19.

Székesfehérvár térségében, a Balaton felé vezető oldalon négy gépjármű ütközött össze, ezért torlódásra kell számítani. Anyagi káros közúti közlekedési baleset miatt sávkorlátozás van érvényben Siófok térségében is.

2017.08.18.

A baleset a főút Borsodnádasd és Bükkszenterzsébet közötti szakaszán történt - jelentette a VÉSZ 17 órakor. 

2017.08.17.

Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópálya fővárosból kivezető oldalán, Bag magasságában. A közlekedők torlódásra számítsanak!

2017.08.16.

A sztráda melletti árokba hajtott egy autó az M5-ös autópályán Hernád közelében a Budapest felé vezető oldalon szerda reggel. A balesetben egy ember meghalt - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

2017.08.15.

Egy motorkerékpáros és egy kisteherautó ütközött össze eddig tisztázatlan okból 2017. augusztus 15-én 14 óra körül az 57-es számú főúton, a Birjáni elágazásnál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....