baleset

Felhívás a pilisszentkereszti cserbenhagyásos gázolás ügyében

2017.09.23.

Egy sötét színű, Opel Kadett típusú személygépkocsit keresnek a rendőrök, továbbá tanúk jelentkezését kérik a balesettel összefüggésben. 

A Szentendrei Rendőrkapitányság folytat eljárást segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2017. szeptember 23-án 1 óra 55 perc körül, a 1111-es számú út 20. kilométerszelvényében – Pilisszentkereszt külterületén – egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a járművezető a helyszínt elhagyta.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a szentendrei rendőrök a gázolással összefüggésben keresnek egy sötét színű – feltehetően fekete - Opel Kadett típusú személygépkocsit, amelynek első szélvédője betört, jobb első karosszériaelemei rongálódtak.  

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy telefonon – munkaidőben – a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa György út 6/a. szám) a 06-26/502-400-as telefonszámon, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett  bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....