Két autó között akart előre furakodni, de nem jött össze a kockázatos manőver.
A Veszprémi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy kamionsofőr ellen, aki a pótkocsijával okozott súlyos balesetet.
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor két autó ütközött össze Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút és a Dohány utca kereszteződésénél csütörtökön késő este - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője az...
A tűzoltók szabadították ki a vezetőt, akinek autója árokba borult Uraiújfalu és Vasegerszeg között.
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban, Szlovákiában - írja a parameter.sk.
Szomorú látvány minden árpalé-rajongó számára: Geinbergben (Felső-Ausztria) egy kamion elvesztette búzasörös rakományának nagy részét pénteken egy körforgalomban. Sérülésekről szerencsére nincs hír – írja a Kronen Zeitung.
Összeütközött három személyautó és egy kamion a 3-as főút 193-as kilométerénél, Arnót térségében. A miskolci hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket - írta péntek délelőtt a katasztrófavédelem honlapja.
- Halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt jogerősen öt és fél év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki halálos balesetet okozott Győrújfaluban - tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
Semmi sem akadályozta a haladást, mégis sokan lassítottak, hogy megnézzék, mi történt. Ez okozta a bajt.
- Megtalálták a Verőcénél szombaton történt hajóbaleset egy további áldozatának holttestét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Facebook-oldalán szerdán.

