2020.05.15.

A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.

2020.04.30.

Az épülő buszkarosszéria-gyártócsarnok az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. beruházásaként valósul meg.

2020.04.08.

A tervek szerint a következő év nyarától gyártanak elektromos autókat a Tesla Berlin közelében épülő gyárában. A környezetvédelmi engedélyeket azonban még nem adták ki az építéshez, most éppen hangyabolyokat költöztetnek el a leendő gyár helyéről.

2020.03.13.

Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten.

2020.03.05.

 Egy éven belül 90 darab új generációs Mercedes-Benz Conecto G típusú autóbusszal bővül a Volán gépjárműparkja - közölte a Volánbusz Zrt.

2020.01.30.

A SEAT tegnap este martorelli központjában mutatta be a vadonatúj SEAT Leont, melynek célja, hogy újabb lendületet adjon a kompakt kategóriának. A társaság több mint 1,1 milliárd eurót fektetett be annak érdekében, hogy hatékonyabb motorokkal, a következő szintű csatlakoztathatósággal és...

2020.01.20.

A Ford bejelentette, hogy 42 millió eurós beruházással fejleszti tovább a Valencia üzemet, tovább erősítve elektromos hajtási stratégiáját egy olyan gyártólétesítménnyel, ahol a legmodernebb akkumulátorok készülnek majd, és előkészítve az új S-MAX Hybrid és Galaxy Hybrid modellek gyártását.

2020.01.06.

Eddig azzal számoltak, hogy az Y modell készül majd a Berlin közelében megépülő Tesla gyárban, a lista azonban bővült, a Tesla 3 és a Tesla Y mellett további modelleket is összeszerelhetnek az üzemben – írja az automobilwoche.de

 

 

2019.11.28.

Példaszerűen működteti kis létszámú családi vállalkozását Hódmezővásárhelyen Kis Róbert és Hidas Andrea. Az Epo-trend Kft. modern,...

2019.11.20.

Példaszerűen működteti kis létszámú családi vállalkozását Hódmezővásárhelyen Kis Róbert és Hidas Andrea. Az Epo-trend Kft. modern,...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.08
Kétszáz litert már leszívott, mire megcsípték. ..
2026.09.08
A Geely 1000 V-os architektúrát fejleszt, hogy az autógyártó egyik prémium márkájának zászlóshajó....
2026.09.08
Annak ellenére növelte előnyét a Toyota a második helyezett BMW-hez képest, hogy a japán gyári....
2026.09.08
A BMW Art Cars kollekció húsz guruló műalkotása most először mutatkozott újra együtt Münchenben. ..
2026.09.08
A Honda CB750 Hornet már első pillantásra sem akar szerény motor lenni. A kompakt, agresszív....
2026.09.08
90 helyet 173 km/h, 50 helyett 117 km/h – erős sebességtúllépéseket regisztrált a Bács-Kiskun....
2026.09.08
Tovább drágul az üzemanyag mától Szlovéniában: a dízel és a fűtőolaj ára újabb történelmi csúcsra....
2026.09.08
Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett....
2026.09.08
Már ránézésre is minden szempontból újító a Genesis GV90, ami teljesen új technikai alapokra....
2026.09.07
Az Audi Hungariát nem érinti a Volkswagen Konszern Felügyelőbizottságának legutóbbi, szeptember 3-i....