csarnok

Ipari padlóban erős a vásárhelyi Epo-trend Kft. III. rész

2019.11.28.

Példaszerűen működteti kis létszámú családi vállalkozását Hódmezővásárhelyen Kis Róbert és Hidas Andrea. Az Epo-trend Kft. modern, környezetbarát technológiája, ipari padlója megtalálható a hazai autógyárakban éppen úgy, mint az alkatrész-beszállítóknál, vagy a logisztika területén. 

A svéd technológia és a gépek kizárólagos hazai forgalmazásának megszerzése után nem sokkal beütött a gazdasági válság. De őket ez különösebben nem rendítette meg, hiszen amikor az építőiparban kevesebb pénz jutott az új beruházások elindítására, akkor a meglévő felületeket újították fel, tehát így is akadt munka bőven. Az általuk újonnan behozott technológia demonstrálására pedig tökéletes volt a már meglévő felületek javítása, eredeti állapotának visszaállítása. Az írás előző részét itt olvashatják.

Hidas Andrea: a válságban a kis munkákból, a javításból éltünk.

Bár ez Epo-trend, mint kivitelező cég működött, de tudták, hogy az egész országot lefedni, mind az új technológiával és szakmai tudással, mind eszközökkel és gépekkel csak úgy lehet, ha ők kizárólag mint forgalmazók jelennek meg a piacon. Ez így is lett, a kivitelezői tevékenységet gyorsan befejezték, folyamatban lévő munkáikat átadták az új kivitelező partnereknek. Így segítséget és szakmai támogatást nyújthatnak hozzájuk csatlakozó partnereiknek, akik ugyanabban a rendszerben dolgozva és ugyanazokat az értékeket képviselve erősítik a márka nevét és egymást, így ismertetve meg a technológiát az egész országgal.

Jó példa erre egy hódmezővásárhelyi nagy betonos cég. Először azt mondták, hogy biztosan nem vesznek ilyen gépet, később mégis beleszerettek, ma már több mint 20 fős vállalkozásban csinálják az ipari padlókat, a betoncsiszolást, a magas raktárakat. Ez, a betonban élmezőnyt képviselő vállalat a legnagyobb kivitelező partnere az Epo-trendnek. - Több nagy céggel dolgozunk együtt, nagyon jó a kapcsolat velük, igyekszünk minden technológiai kérdésükre válaszolni, segíteni a munkájukat - mondja Kis Róbert és Hidas Andrea.

Azzal is növekedtek, hogy megszerezték a HTC Sweden disztribútori jogát Romániára is, hiszen az ottani disztribútor nem végezte el teljeskörűen feladatát. A problémát akkor érzékelték, amikor elkezdtek Kolozsvártól Brassóig Hódmezővásárhelyre járni a nem csak a magyar ajkú megrendelők, ami viszont lényegében sértette a szerződést. „Elkérték” és röviddel ezután megkapták Romániát is a svédektől..

Műhelyben. Raklapon egy szervizre váró csiszológép.

Az Epo-trend számos autógyárnak, illetve beszállítónak dolgozott, készítette a padlójukat a kivitelező partnereken keresztül. Ott vannak a győri Audiban, a kecskeméti Mercedesnél, a Hankooknál Dunaújvárosban, a Knorr Bremsénél, a Densónál, de a Takata légzsákgyártó magyarországi telephelyén is van referenciának alkalmas munkájuk. Az utóbbi természetesen ESD padló, vagyis védett az elektrosztatikus feltöltődéstől, ami a légzsákgyártásnál nagyon fontos.

– Olyan cég auditálta a padlónkat, akit egyedül fogadnak el Európában a nagy gyártók. E nélkül nem állnának szóban velünk – mondja az ügyvezető. Sok helyen kell ez az elektromos elvezetést biztosító burkolat, ahol elektronikával dolgoznak, plusz a vegyiparban is, ahol komoly a robbanásveszély. Egyetlen csiszoló cégnek sincs olyan ESD minősítése, mint az Epo-trendnek, lényegében nekik kellett kitalálniuk azt is, hogy a laboratóriumban hogyan kell ezt vizsgálni.

- Át sem adunk gépet, hogy ide ne jöjjön valaki három napra, hogy megtanulja a kezelését és elmondjuk a tapasztalatainkat. A saját tanulópénzét ettől függetlenül szinte mindenki megfizeti később, ahogy mi is megtettük. Ha lelkesedésünket átveszik, és energiát is tesznek bele, és megtanulják ennek az új szakmának a fogásait, sikerre vannak ítélve – mondja Kis Róbert.

Át sem adnak gépet oktatás nélkül.

Az Epo-trend teljes, rendszerbe foglalt technológia és eszközparkot kínál a padlófelújítástól, burkolatbontástól, a gyémántcsiszolás-polírozáson át, a dekoratív, design-padlómegoldásokon keresztül, egészen a takarító-karbantartó rendszerekig. A cégfilozófiában nagyon fontos a vegyszermentesség, egyebek között a Scania gyárában próbálták ki az új, gyémántszemcsés takarítási technológiát, amit nagyon tudatosan kezelnek, hiszen elveik közt mindig is kiemelkedő szerepet kapott a környezettudatosság, illetve annak védelme.

Büszkék arra, hogy olyan környezetet tudtak teremteni, ahol mindenki szívesen dolgozik, arra, hogy olyan csapatot sikerült építeniük, ahol családias a viszony az alkalmazottak között. Ha valaki betér hozzájuk, egy dinamikusan fejlődő nyugat-európai stílusú modern cég falain belül érezheti magát. Nem hiába, hosszú út vezetett el idáig és nem mindig működtek simán a dolgok. De a pozitív hozzáállás és a szorgalom mindig túllendítette őket a mélypontokon. Volt olyan eset, amikor szinte kilátástalannak tűnt a helyzet, de egymást erősítve megoldást találtak.

Pozitív hozzáállás.

Nem mondhatják, hogy a nehezén már túl vannak, hiszen az Epo-trend nem torpan meg egy percre sem, mindig a kihívásokat és az újításokat kutatva próbálja „bebetonozni” piacvezető szerepét, arra törekedve, hogy véglegesen felkerüljön a világ térképére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....