2014.10.07.

A javuló makrogazdasági mutatók a biztosítási piacra is kedvező hatással lesznek a K&H Biztosító várakozásai szerint, amely a nyugdíjbiztosítások, valamint a lakás- és autó biztosítások terén számol gyorsuló bővüléssel - mondta Kaszab Attila, vezérigazgató-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón...

2014.08.14.

Az UNIQA Biztosító Zrt. az MGE (Magyar Gépjármű Importőrök Egyesülete) sajtóközleményére reagálva tájékoztatja a tisztelt Szerkesztőséget, hogy a sajtóközleményben megfogalmazottakkal ellentétben biztosítótársaságunk a 2014 márciusában bevezetett intézkedésével a feketegazdaságot nem támogatja...

2014.06.29.

Részletfizetési engedményt kaphat a biztosítótól az utólag fizetendő fedezetlenségi díjra júliustól az a gépjármű-tulajdonos, akinek nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb), amennyiben a biztosítással nem fedezett idő meghaladja a 120 napot.

2014.02.22.

A Generali adati szerint 2013-ban a bak jegyében születettek voltak a „legnagyobb veszélyben”.

2014.02.20.

Az autós hifi és a telefon után immár a tablet és a GPS és is a veszélyforrások között. Az utóbbin az autósok 18 százaléka a címek beállítását is menet közben végzi el.

2014.02.06.

A legtöbben azt gondolják, balesetek csak mással történnek. Szerencsések azok, akiket ebben a hitükben nem ingat meg valami, mondjuk éppen egy baleset. De tudjuk, hogy ilyen esetben mit kell tennünk? Az első részben nem lesz semmi elrettentő, lássuk először, mit kell tegyünk, ha személyi sérülés...

2014.02.06.

Tavaly ismét csökkent azoknak az autósoknak a száma, akik az év végi átkötési időszakban biztosítót váltottak. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes adatai szerint a 2013-as kampányban mintegy 435 ezerre tehető a váltók száma, ebből 310 ezer személyautóval rendelkező magánszemély...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.11.09
Ötven évvel ezelőtt kapott működési engedélyt az ország első és máig egyetlen, kifejezetten az....
2025.11.09
Az osztrák-magyar Fertő-kör Kerékpárút (B10) újra megkapta az ötcsillagos minősítést. Az ADFC, a....
2025.11.09
A szezon utolsó előtti versenyének utolsó napját szakadó esőben rendezték meg, ami okozott....
2025.11.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Anyjuk,futnunk kell! ..
2025.11.09
Néhány hónapja már nálunk is kapható a BYD Dolphin Surf, és hivatalos bejelentések szerint jövő év....
2025.11.09
A Fiat Grande Panda is bekerült a rangos „2026-os Év Autója” díj hét döntőse közé. ..
2025.11.09
Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont....
2025.11.09
A Bridgestone-t a neves német Auto Bild magazin 2025-ben „Az év gyártója” díjával tüntette ki,....
2025.11.09
A helyszínen életét vesztette az áldozat – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2025.11.09
Mindenki ismeri a mozgáskorlátozott parkolóhelyet, de csak kevesen vannak tisztában a pontos....