biztosító

Az autó biztosítások terén gyorsuló bűvüléssel számolnak

2014.10.07.

A javuló makrogazdasági mutatók a biztosítási piacra is kedvező hatással lesznek a K&H Biztosító várakozásai szerint, amely a nyugdíjbiztosítások, valamint a lakás- és autó biztosítások terén számol gyorsuló bővüléssel - mondta Kaszab Attila, vezérigazgató-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a rendszeres díjas nyugdíjbiztosításokból származó díjbevétel idén 5 százalék feletti ütemben bővülhet, míg az egyéb szegmensek díjbevételének növekedése csak közelíteni fogja az 5 százalékot.
    

A biztosító idén júliusban lépett piacra a nyugdíjbiztosítási adókedvezményre kidolgozott, rendszeres díjas életbiztosításával, azóta az új életbiztosítási szerződések fele nyugdíjbiztosítás. Az ügyfelek - átlagosan - havi 10 ezer forintot fizetnek nyugdíjbiztosításra. Eddig 2 ezer ilyen szerződést kötött a  biztosító, de Kuruc Péter, a cég élet- és bankbiztosítási üzletágvezetője szerint jövőre a szerződéskötések dinamikája nőni fog. Megjegyezte, annak ellenére, hogy az egészségbiztosítás bekerült a cafeteria rendszerbe, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így a K&H Biztosító nem lépett be a szolgáltatást nyújtó egészségbiztosítások piacára, megmaradt az összegbiztosítás mellett . (Az összegbiztosításnál a biztosító nem a betegség kezelésének a díját fizeti, hanem egyes betegségek bekövetkeztekor előre meghatározott összeget fizet a biztosított személynek.)

A jelzáloghitelezésben a következő két évben 15-20 százalékos felfutást valószínűsített a vezérigazgató-helyettes, ami, mint mondta megjelenik majd a lakásbiztosításokban is.  A hitelfedezeti életbiztosítások hasonló arányú növekedése azonban nem szükségszerű, mivel ez utóbbi megkötését nem követelik meg a bankok.

A nem élet jellegű biztosítások díjbevételének 60 százalékát adták az autó - a kötelező felelősség- és a casco - biztosítások 2006-ban. Ez az arány mára 45 százalékra csökkent, a vagyonbiztosítások viszont 30-ról 40 százalékra emelkedtek ezen idő alatt. A változást az autóbiztosítások díjának a csökkenése okozta. Ugyanakkor kismértékben - 5-ről 10 százalékra - nőtt a baleset-, egészség- és általános felelősségbiztosítás aránya - ismertette az adatokat Kaszab Attila.

A K&H Biztosítónál is jelentősen befolyásolja a díjbevételt az autóbiztosítás. A 2012-es ügyfélvesztés után tavaly már sikerült növekedést elérni ezen a területen is.

Az idei első fél évben 5 százalékkal, 1717 milliárd forintra nőtt - piaci szinten - az életbiztosítási díjtartalék. Kuruc Péter ezt azért is fontosnak nevezte, mivel 2011-2012-ben a végtörlesztések lecsökkenttették az összeget. A K&H Biztosító az életbiztosítási díjtartalékot tőkegarantált alapokba fekteti, óvakodik az egzotikus részvényektől - mondta a befektetésekről Kuruc Péter.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....