2022.07.19.

Cserbenhagyásos balesetet okozott, nem sokkal távolabb kigyulladt és kiégett a kocsija - közölte a Zala megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

2022.05.25.

A rendőrök néhány óra alatt elfogták az elkövetőt.

2022.04.27.

A győri rendőröket egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesethez riasztották, amelynek okozója egy motorkerékpáros elgázolását követően a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott.

2021.12.27.

Megcsúszott Hondájával hétfő hajnalban Szekszárdon egy sofőr a havas, ónos esős úton, nyolc autóban is kárt okozott, majd elmenekült a helyszínről.

2021.12.15.

A gyanú szerint bódult állapotban vezetett és kocsijával nekiment egy másik autónak egy férfi Békéscsabán, az Erzsébet hídon. Az ütközés után elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban 3 órán belül megtalálták.

2021.10.21.

A nagykátai rendőrök azonosították azt a 31 éves tápiószecsői sofőrt, aki a gyanú szerint a tilos jelzés ellenére vasúti átjáróba hajtott, egy érkező vonatnak ütközött, majd az egyik utasával a helyszínről is elfutott. Kiderült, korábban eltiltották a járművezetéstől - írja a police.hu.

2021.09.10.

A Karcagi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kisújszállási lakos ellen.

2021.08.27.

A rendőrök a nagylaki határátkelőhelyen fogták el a török állampolgárt, aki Soroksáron balesetet okozott.

2021.08.03.

Egy 56 éves férfi ittasan okozott közúti közlekedési balesetet, majd elhajtott a helyszínről anélkül, hogy meggyőződött volna arról, megsérült-e valaki az ütközés következtében.

2021.07.13.

Hiába hajtott el és takarta le ponyvával a sérült járművet, a szentendrei rendőrök megtalálták azt a 19 éves férfit, akit cserbenhagyás miatt kerestek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....